2. Fejezet

Mikor Sora felébredt, nem tudta, hogy hol van. Valaki vizes kendővel törölgette a homlokát, s ez jól esett neki. Először csak egy szürkén fénylő hajzuhatagot látott, de aztán megismerte a hajzat tulajdonosát is, aki most lágy arccal nézett rá.
- Leon, hol vagyok? - kérdezte halkan, kiszáradt torokkal, kissé kábán a lány.
- Nálam vagy, mert összeestél a kertben. - kapta meg a választ -  Kihívtam hozzád Kate doktornőt, de csak azt tudta mondani, hogy valószínűleg a fáradság miatt lettél rosszul tegnap éjjel. Azért nem ártana valamikor bemenned hozzá. Felírt pár vitamint, amit jó lenne szedned, mert már azok is kiürülhettek a szervezetedből. - mutatott az éjjeliszekrényen sorakozó három különféle gyógyszerrel tömött dobozra a férfi. - Szólhattál volna, hogy ne vagy jól. Pihenned kell Sora! Nem futkározhatsz mindenfele, és nem hajszolhatod magad a végtelenségig! Akármennyire is akarsz jót a színpadnak, attól, hogy kifulladásig gyötröd magad, majd az előadás közepén leájulsz a trapézról, még nem lesz jobb! - vált a francia fiú pillantása keménnyé, parancsolóvá.
- Jó, jó, de akkor is gyakorolnom kell. A főnök ki fog nyírni! Ha ne edzek, visszafejlődöm. Nyújtanom kell, és a trapézokon ugrálnom. Egyébként sem merültem ki, csak kicsit dok volt a stressz az utóbbi pár napban. Értsd meg, Leon! - mentegetőzött a japán lány.
- Mégis mire? Mire akarsz gyakorolni, az ég szerelmére? - kezdte ideges hangon Leon, majd lenyugodott, s szinte monoton hangon közölte az információit. - Felhívtam Kalost, és azt mondta, hogy nyugodtan pihenj pár napot. És nem csak te nem fogsz dolgozni, hanem a többiek sem, mert Mia  egy új műsorötlettel állt elő, és most azon vitatkoznak. Amíg megbeszélik a dolgokat, az eltart egy darabig. Egy hét alatt pedig nem esel ki a gyakorlatból.
- Egy új műsor? Az nagyon klassz lenne! Mi lesz a címe? Kik lesznek a főszereplők, és miről fog szól...- lelkesedett Sora. Az új műsor mindig lázba hozta.
- Ez most nem érdekes, feküdj szépen vissza, én pedig majd kiszolgállak. - adta ki az ukázt a másik szavába vágva a vendéglátó.
- Te?!  - nézett nagyot a lány, s majdnem elnevette magát - Tudod egyáltalán, hogy hogyan kell egy kávét megfőzni? - kérdezte nagy nehezen, nevetés nélkül. Elképzelte Leont a konyhában.
- Úgysem lehet olyan nehéz… - vonta meg a vállát flegmán a kérdezett. - Bárki megtanulhat elkészíteni pár egyszerű ételt, nem nagy művészet.
- Egyezzünk meg. - kezdte a lila hajú lassan, megfontoltan, kompromisszumot keresve. - Nem, és nem vagyok fáradt! Hadd menjek haza, a saját lakásomba, és akkor neked sem kell velem vesződnöd? Megvagyok én magam is, eddig is elvoltam. Neked is jobb lenne. Jól hangzik, nem? - vetette be vigyorát.
- Nem. Sajnálom, de nálam maradsz. És pihensz. Kalos azt üzeni, hogy ha meglát a színpadnál, akkor több, mint egy hét kényszerpihenő fog rád várni, egy olyan helyen, ahol biztosan nem tudsz gyakorolni. A vita pedig lezárva! - rendezte le a készülő szócsatát a férfi egyszerűen, mire Sora csak nézett.

Leon minden kérése ellenére azonban már másnap nekiállt egy kicsit rendbe tenni a házat. Rendelt ebédet, és úgy várta haza vendéglátóját. A fiú teljesen elámult azon, hogy Sora mennyire sokat bír. Meglepte, pedig sejthette volna, hogy az Angyalok Táncának végrehajtója nem lehet gyenge ember. Délelőttönként együtt edzettek, mivel a japán artista sosem bírta ki mozgás nélkül. Ráadásul így jobban szemmel is tarthatták fejlődését, ami igencsak gyors volt, tekintetbe véve, hogy Sora lassan már le is hagyta a Halálistent. Az edzések végére már meghozták az ebédet, amit együtt fogyasztottak el. Délutánonként Leon bement a Színpadhoz és Kalossal egyeztetett a darabbal kapcsolatban. Az az egy hét azonban, amit azért kaptak, hogy kipihenjék magukat, gyorsan elszállt. Vissza kellett menniük dolgozni. Ez viszont egy cseppet sem volt Sora akaratának ellenére.

- Rendben, itthon vagyok! - mondta vidám mosollyal, mikor a diákszállóhoz ért, s elhagyhatta a szigorú háziőrizetet.
- Te meg kinek köszöntél? - értetlenkedett volt fogvatartója.
- Oh, senkinek, senkinek. - integetett zavartan a lány.
- Örülök, hogy végre hazakeveredtél! Nem akarsz lezuhanyozni Sora? - üdvözölte őket Fantom, s már fel is tette legidegesítőbb kérdéseinek egyikét.

- Azt akarod, hogy kidobjalak?
- Most meg mi van? Mi rosszat mondtam? - lepődött meg az ezüsthajú.
- Jaj, semmit, nem neked mondtam…
- De hát senki sincs itt rajtunk kívül! Tényleg jól vagy?
- Csak levezetem a feszültséget, nyugi… - nyehegett vörösen a japán sztár.
- Nekem mindegy. De lassan mennünk kell próbálni, úgyhogy öltözz át! Kint megvárlak. - hagyták annyiban a beszélgetést és a magyarázkodást.
- Ok, Leon, sietek!

Miután a férfi kiment a szobából, Sora rögtön Fantomhoz fordult. Szemei dühösem villogtak.

- Ha még egyszer meghallom ezt, akkor kidoblak az ablakon, Fantom, megértetted? Nem akarom, hogy mindenki hülyének nézzen miattad. Ugyanis, ha nem vetted volna észre, ők nem látnak téged, az viszont eléggé furcsa volna, ha én a semmivel beszélgetnék. Járhatnál hozzám az idegosztályra!
- Akkor nem zuhanyozol? - csalódott a kis szellem.

Sora ordított egyet, mint a prédájára lecsapó oroszlán és kidobta Fantomot az ablakon, hogy az út szélén álló fák mindegyikéhez hozzácsapódott, s ha egy közelben lévő autóbusz nem állítja meg, ki tudja, hol landol. Szegény utasok azonban talán máig nem értik, hogy mi vlt az a hatalmas koppanás. Hát igen, így jár, aki Sora Naeginoval packázik...