3. Fejezet

Táncpróba

Sarah szemszögéből:
A délelőtt, az akciónk után szinte elrepül. Gabriellel eljátszunk, elrajzolgatunk. Arra leszek figyelmes, hogy anya autója megáll a kocsi behajtón, és nem telik belel sok idő, felhangzik a kiáltása is:
- Sziasztok! Megjöttünk!
- Hello! – kiálltok vissza, majd Gaby felé fordulok. – Mit gondolsz, lemenjünk?
- Én nem akarok! – jön a válasz.
- Oké! Akkor maradunk. Ugye tudod, hogy a délelőtti dologról senkinek nem beszélhetsz?
- Persze! Nem árulom el senkinek – vigyorogva rám kacsint.

Meg tudnám zabálni a kiskrapekot. Az osztályban nyivákolnak a társaim, hogy a kistesójuk milyen pletykás. Nekem szerencsém van, Gaby eddig még nem árult be egy csínytevésem után sem.
Hiába akarunk fenn maradni, anya szól, hogy Gabrielék mennek. Bánatosan összepakoljuk a játékokat és elindulunk lefele.

A nappaliban anya és Sophie nővérem beszélget. Mire leérünk, Thomas is befut valahonnét. Anya rögtön letámadja, vagyis megkérdezi tőle:
- Hol van a barátnőd, kisfiam?
- Már nem a barátnőm! – morogja a tesóm. – Délelőtt visítozva elrohant.
- Sarah! – fordult felém anya. – Már megint mit műveltél?
- Én? – bökök magamra. – Semmit! Nem tehetek róla, ha Ms. Plázacica idegbajt kap egy elemes játéktól.
- Elmondaná végre valaki, hogy mi is történt? – kéri anyu.

Thomas erre hosszú magyarázásba kezd, én meg jobbnak látom, ha lelépek. Puszit nyomok mindenki arcára, felkapom a táncos tatyóm, és vihogva elhúzom a csíkom. Robogóra pattanok és elindulok Susiehoz.

Becsöngetek. Susie anyukája nyit ajtót:
- Jó napot Heather néni.
- Szia Sarah. Gyere be! Susana a szobájában van. Menj csak fel hozzá!
- Köszönöm! – eliramodok a lépcső felé. Barátnőmet az ágyon találom, olvas. Észrevesz, félreteszi a könyvet, és mosolyogva megkérdezi:
- Volt balhé, miután eljöttünk Martinnal?
- Nem – felelem – tesóm igen gondolkodóba esett, hogy ez a csaj nem volt a legjobb választás. Most azt hiszi, hogy a bige dilis volt.
- Szegény! Mondjuk nem csoda, hogy flúgos lett, amit csináltunk vele. Na mindegy.
- Ne sajnáld, szerintem Monica, amúgy is egy csöppet zizi agyilag.
- Jaj Sarah! – sóhajt Susie. – Ugye tudod, hogy egy kicsit gonosz vagy?
- Nem kicsit! – vigyorgok. – Hanem nagyon! – Még eldumálunk mindenféléről, ránézek az órámra és látom, hogy idő van.
- Készülődj, mert el fogunk késni a táncról.
- Oké! Mindjárt kész vagyok! – megfogja a táskáját, belevágja a tánc cipőjét. Lekapja a szekrény tetejéről a bukósisakot, és rám néz:
- Na! Gyere már! – kifele menet még bekiabál a nappaliba. – Elmentünk! Sziasztok.
- Viszlát!
- Sziasztok – jön a válasz.

Mosolyogva vesszük fel a sisakokat, mocira pattanunk és meg sem állunk a táncteremig. Leállítjuk a robogókat az őrzött parkolóban, táskát ragadunk, és futunk a teremig. Bemegyünk az ajtón. Köszönünk mindenkinek, hogy:
- Sziasztok!
- Hello! – hallatszik minden felől.
- Jé! A Méltóságos kisasszony is meg talált jönni? - hallatja a hangját egy seggfej, rendes nevén Derek O’Hara, Tom bátyám gyerekkori jó barátja, akit világ életemben a legjobban gyűlölök.
Úgy teszek, mintha nem is hallanám a szavait:
- Susie, te hallasz valamit? Mert én nem, csak egy légy zümmögését.
- Odanézzenek! A kisasszony már nem is áll szóba a pórnéppel?
- Dugulj be Derek! – szól rá Martin.
- Ó! Nézd csak, már hódolód is akadt? Szép pár vagytok együtt a számítógép buzeráns, és a kis nagypofájú könyvmoly! Ha-ha-ha.
- Mond Derek, nem rágták elégszer a szádba, hogy ha már szép nem vagy, akkor legalább, tahó ne legyél? – kérdezek vissza, és csak nehezen tudom megállni, hogy be ne verjem a képét.
- Nézz már… - kezdené, de közben bejön Katy néni és ránk szól:
- Gyerekek, fejezzétek be!
- Elnézést! – szólalok meg. – Derek megint nem bír magával, túl szűk neki a nadrágja, és elszorítja a vérkeringését, így az agya nem kap megfelelő mennyiségű oxigént.

A többiek a beszólásomat nevetéssel honorálják.
- Elég legyen Sarah! – szól a tanárnő. – A mai próbán elkezdünk gyakorolni a táncfesztiválra, a párok a szokásos felállásban fognak táncolni, csak Sarah te fogsz egyedül párt cserélni. A párod Derek lesz.
- Na ne! – nyögöm.
- Na de! – röhög Derek.
- Sajnálom Sarah, de Christopher eltörte a bokáját, így most nem tud felkészülni velünk.
Ezt a kicseszést! Csak én lehetek ekkora balszerencsés. Nem elég, hogy majdnem minden hétvégén irthatom a Plázacicákat, most meg minden táncpróbán ezzel a segghülyével kell táncolnom.
„Mit vétettem ellened istenem? – kérdezem magamban. – Miért büntetsz?” Sajnos nem jön rá válasz.

Az óra bemelegítéssel kezdődik, majd vesszük az alapgyakorlatokat. Imádok táncolni, szeretem a szenvedélyes latin táncokat. Ezért is veszek részt rajta, eddig jó szórakozásnak tűnt, most már kezd rémálom lenni.

Hiába próbálok ugyanúgy táncolni, mint eddig, nem megy. Katy néni megelégeli a dolgot és, egy fehér papírlapot tesz kettőnk közé, és ránk szól:
- Úgy táncoljatok, hogy a lap nem eshet le.
Elég furcsa képet vághatok, mert Derek megint beszól:
- Na, mi van kis csillag? Csak nem berezeltél.
- Fogd be, seggfej! – vakkantom oda. Felvesszük a tánctartást, most már jobban megy a tánc.

Gyakorlunk, pihenünk, gyakorlunk. Az óra végére már olyan jól megy minden, mintha együtt kezdtünk volna táncolni tanulni. Tök jó a kedvem, de Dereknek ezt is el kell rontania:
- Sarah! Ugye tudod, hogy a hátul deszka elől léc, középen meg fűrészpor csajok közé tartozol?
- Én legalább nem dugdosok a nadrágomba banánt és diót, csak azért, hogy a mikroszkóp méretű farkamat nagyobbnak titulálják! – szólok vissza, már nem érdekel semmi.
- Bocs szívecském! De ezek eredetiek! Nem úgy, mint a te melleid, mert olyan lapos vagy, hogy a családod faxon küldik utánad a cickóid! – vág vissza. Én persze megszólalni sem tudok hirtelen, dühösen felkapom a cuccaim és elrohanok a kijárat felé. De az ajtóból még visszafordulok:
- Most írtad alá a halálos ítéleted!
- Csak nem megveretsz a bátyáiddal? – érdeklődik még mindig röhögve.
- Nem! Aranyom, nem! Én teszem pokollá az életed!
- Miért ki vagy te?
- A legrosszabb rémálmod! – kiabálom hátra, vágok egy grimaszt és elmegyek haza.