5. Fejezet

Sarah szemszögéből:
Annyira sikeres a bosszúhadjáratom, kár volna abbahagyni. Tudom, kezd egy kicsit unalmassá válni az örökös civakodás, de ez a szemét megérdemli a szívatást.
Időközben kijött a nyár, én meg nyári munkaként, hol anyának segítek a fodrász szalonban, hol apukámnak az autószerelő műhelyben, hol meg a környékbeli kisgyermekekre vigyázok, mint bébiszitter.
Ma úgy néz ki, hogy a fodrász szalonban leszek. Nincs sok kedvem hozzá, mindig jönnek a nyanyák meg a plázacicák, és be nem áll a szájuk, egyfolytában pletykálnak. Én meg elég nagy ellenszenvet érzek irántuk. Néha beesik egy–egy pasi, de az tényleg ritka.

Épp hátul vagyok a raktárban, amikor Derek hangját meghallom, amint anyuval beszélget:
- Szeretném levágatni a hajam, mert nagyon hosszú, és melegíti a nyakam.
- Jól van fiam. - Anyu minden ismerős gyereket fiamnak vagy lányomnak hív. - Ülj le, szólok mindjárt valakinek, hogy vágja le a hajad. Sőt egy kis hajbalzsam se ártana neki.
Anya egyik munkatársa – Barbara – rendesen le is vágja a haját Dereknek, divatos frizurát készít a barna fejére. Már csak a hajbalzsam van vissza. Kézzel – lábbal integetek Barbienak, hogy én majd megcsinálom, ő vállat von és átadja a helyét.

Derek arcára egy kis kendőcske van terítve, így nem látja, hogy már én állok a fejénél.
Ördögi gondolat ötlik a fejembe, van a szalonban egy-két hajszínező sampon. Jó buli lesz használni őket. Előszedem a legdurvább színeket, sunyin körülnézek. Látom, hogy mindenki el van foglalva, senki nem figyel rám, így elkezdem a játszadozást, tiszta színorgia kerül ki a kezem alól. Mikor végzek, odamegyek anyához:
- Anya! Szárítsd meg Derek haját. Nekem mennem kell, mert apa hívott, hogy szüksége van rám a műhelyben! – ez persze nem igaz, de még időben le akarok lépni, mielőtt robban az atombomba.

Villámgyorsan ledobom magamról a fodrászköpenyt, felkapom a táskám, és elszáguldozom, mint akit az alvilág összes démona kerget. Kíváncsi vagyok a fejleményekre, ezért nem tudom megállni, hogy ne lássam a művem.

Lapos kúszásban, „álcahálóval” a helyemen visszaosonok a szalonnal szemközt lévő fagyizóba. Jack a tulaj vigyorogva fogad:
- Szia Sarah! Miért settenkedsz?
- Pszt! Halkabban! – szólok rá, de egyfolytában a fodrászüzletet lesem. – Állj ide elém Jack!
- Minek?
- Légyszi állj ide elém! – nézek rá nagy boci szemekkel, esdeklőn. – Légyszi!
- Oké!

Megteszi, de csak azért, mert szépen kértem. Én meg a hóna alatt lesem a fejleményeket. Ahogy látom, anya épp csitítani próbálja Dereket.
- Nyugodj meg Derek! 2-3 hajmosás után ki fog jönni a hajadból.
- Nyugodjak meg? – dühöng Derek. – Most hogy fogok hazamenni? – Mutat a fejére, ami a világ legjobb színkompozíciójában tündököl: pink és bugyirózsaszín, babakék, narancssárga, és méregzöld.

Nem tudom a nevetésem megfékezni, nekidőlök Jacknek, és úgy vihogok tovább. Ő csak ennyit kérdez:
- Ez a te műved?
- Aha! – csak egy fejbólintásra futja az erőmből.
- Akkor jobb lesz, ha egy időre eltűnsz, mert Derek meg fog nyúzni elevenen.
- Tudom. De megérdemli a szemétláda.
- Te tudod.

Kintről felhangzik Derek üvöltése, most mondja meg neki Barbara, hogy én kentem rá a „balzsamot” a hajára.
- Sarah! – ordítja. - Tudom, hogy itt vagy valahol! Fasírtot készítek belőled. Bárhol vagy meg foglak találni, akkor véged lesz!
- Derek! – szól anyukám. – Ne bántsd, tudom, hogy milyen, de nem rossz szándékú. Biztos nem szándékosan tette.
- Én nem hiszem! – válaszolja Derek.
Eleget hallottam, jobb lesz lelépni. A hátsó kijáratot választom, Jack még hozzám szól:
- Vigyázz magadra, te ördögfióka! Amúgy szép munka!
- Kösz Jack! – szólok hátra, és elkezdek futni. Meg kell előznöm ezt a görényt. Ha időben hazaérkezem, még lesz időm néhány cuccot összepakolni, és eltűnni Martha nénikémhez, anya nővéréhez.

Berontok a lakásba, senki nincs itthon. Mákom van. Felrohanok a szobámba. Hátizsákot ragadok, és mindenféle dolgot beledobálok. Alig telik el két perc, Thomas hangját hallom:
- SARAH! Itthon vagy? – kérdezi röhögve. – Jobb lesz, ha sietsz, és eltűnsz, mert Derek ide tart. Mindjárt itt lesz.
Nem szólok semmit. Felkapom a táskám. Elindulnék lefele a lépcsőn, de meghallom Mr. Színes Fej hangját:
- Ha a kezeim közé kaparintalak, nem lesz kegyelem!
Ijedten nézek körül, nincs mese, az egérúton kell menekülnöm. Martin segítségét kell igénybe vennem. Még jó, hogy ki lett a két szoba között építve egy kötélpálya. Kilépek az ablakon, megfogom a csörlőt, elrugaszkodom, és már siklok is Martin ablaka felé. Ő észrevesz, félre áll az ablakból, én meg szó szerint úgy esek be a szobájába.
- Mi történt? Úgy nézel ki, mint akit az alvilág ura kerget? – kérdezi.
- Attól még rosszabb üldöz. Név szerint: Derek! – nyögöm zilálva.
- Miért? – érdeklődik.
- Majd útközben elmesélem. Légy szíves vigyél el Martha nénikémhez.

Felkapja a motor kulcsát, megragadja a csuklóm, és már ketten rohanunk le a lépcsőn. Én meg futás közben röviden összefoglalom a történéseket.
Felpattanunk a robogóra, és Forma 1 –es stílussal elindulunk. Hátranézek, látom, hogy Derek és a bátyám a ház előtt áll. Mr. Színesfejű integet, és üvöltözik. Én rávillantom legszebb, legangyalibb mosolyom és vigyorogva búcsút intek neki.
Hiába fut utánunk, hála az égnek nem elég gyors, így az utca végén lemarad. Mi meg röhögve furikázunk végig a város másik végébe.

Ott mosolyogva elbúcsúzom Martintól. Ő megígéri, hogy tartja a száját. Martha néni már vár.
Elmondok neki mindent: táncpróbán történteket, leveleket, hajfestéses történetet, ő meg csak ennyit kérdez:
- És még mindig él ez a disznó! – furcsán nézek rá, ő meg nevet. – Kicsim, ha velem tette volna ez a kis szemét, már rég a halak ennének belőle.
- Hát éppenséggel van egy-két ötletem még, majd végrehajtom.