4. Fejezet
Épp a próbák közepénél jártak a szereplők, amikor Mia kétségbeesve berontott a terembe.
- Sora, Sora, nagy baj van! - rohant a japán lányhoz Mia.
- Mi történt?
- Édesapádat baleset érte! Éppen a színpadhoz tartott, mert előbb el tudott jönni, mint anyukádék. Egy őrült belerohant a kocsijába!
- És apu hogy van? - Sora nagyon megijedt.
- Nincs komolyabb baja, de a lábát be kellett gipszelni.
- Hol van? Hova vitték?
- Sora nyugodj meg, mindjárt elmegyünk hozzá, de ne izgasd fel magad!
- A Városi Kórházban van, de nem hiszem, hogy Során és az anyukáján kívül valakit is beengednek hozzá.
- Mia, miért pont velem történik meg mindez? Amikor végre kezdenek jól alakulni a dolgok, valami mindig jön, és mindent elront…
- Ne sírj, Sora. Apukád meg fog gyógyulni. Semmi komoly baja sincs - próbálta nyugtatani barátnője.
Sora rohant az apjához, hogy megtudja, hogy van. A kórházban tájékoztatták, hogy a férfi még alszik, mert lábát műteni kellett, és az altató hatása még nem múlt el. A japán lány apjánál töltötte az éjjelt egy pótágyon, amit a kórházi személyzet kedvessége miatt vehetett igénybe. Másnap reggel a férfi felébredt, és látta, hogy lánya ott ül mellette. Látta Sora kócos haját, kialvatlan szemeit, amik rögtön szélesre nyíltak, amint meglátták őt.
- Jaj, apa, jól vagy? Mindjárt megérkeznek anyáék is. - Ebben a pillanatban ért oda Sora édesanyja, s rögtön férjéhez rohant. Miután megbizonyosodott róla, hogy a férfi már jobban van, azért sürgette Sorát, hogy menjen vissza a Színpadra, és gyakoroljon. A lány eleget tett a kérésnek, azonban az edzések nem tett jót, hogy egyfolytában édesapjánál járt az esze. Nem a manőverekre koncentrált, ezért újabb és újabb hibákat vétett.
- Figyelj már oda egy kicsit Sora! Rémes, ahogyan ma mozogsz! Ezzel nem állhatunk színpadra! - morgolódott Leon.
- Sajnálom, Leon, de nem tudok figyelni, másutt jár az eszem - próbált mentegetőzni a lány.
- Azt észre vettem. De ha továbbra is csak így megy, kénytelen lesz a közönség egy egyszerű Démon Spirállal vagy egy Angyaltánccal beérni. Ugye ezt te sem akarod?
- Ígérem, most menni fog… Vegyétek le a hálót! Az majd ösztönöz. - Szemeiben újra a régi tűz lobbant.
A többiek így is tettek, ám az ugrás rosszabbul sikerült, mint máskor. Sora már az első alkalommal alig tudta elkapni Leon kezét, de az ügyesen utána nyúlt, és felhúzta. „A következő ugrásnak mennie kell!” - gondolta magában Sora. - És valóban, igazi Angyaltáncot mutatott be. Már Leon is kezdett örülni, ám egyszer csak Sora megcsúszott, és elkezdett zuhanni. Leon próbált utána kapni, de már nem érhette el. Látta a lny kétségbeesett tekintetét, ahogy távolodik tőle, miként a mélység lefelé húzza.
Ekkor egy trapéz repült Sora felé, és ő még időben elkaphatta. Hatalmasat rándult a teste, de Leon máris ott volt felette, és felhúzta. Szép lassan levitte, és lefektette a földre. Szemeiben aggodalom csillant, ahogy a lányra tekintett.
- Sora, mit műveltél?! - támadt rá rögtön.
- Semmi bajom, tényleg!
- Te teljesen megbolondultál?! Ha Ken nem veszi észre, hogy csúszik a kezed, és nem indítja be a trapézt, te már a földön hevernél!
- Sajnálom, Leon. Most aztán nagyon elszúrtam.
- Tényleg nincs komolyabb bajod? - enyhült meg a francia egy kicsit.
- Nem, semmi.
- Rendben. Akkor most szépen hazamész, és kipihened magad. Aztán holnap majd meglátjuk. Szerintem tényleg le kéne egyszerűsíteni ezt az egészet.
- Erre ne is számíts. Így fogom végrehajtani.
Azon az éjszakán Sora egy szemhunyásnyit sem tudott aludni. A rontott ugráson agyalt, s annak következményein. „Amikor elkaptam azt a trapézt, hatalmasat rándultam. De remélem azért még fájós háttal is végre tudom hajtani a manővert…”-gondolkozott.
Másnap reggel Leon kopogtatott az ajtaján.
- Na, mi lesz már, Fel sem kelsz?
- Rögtön megyek, Leon - de még mielőtt kilépett volna az ajtón, bekapott egy fájdalomcsillapítót. - Mindjárt megyek…
- Na végre, már negyed órája vártalak a gyakorlóteremben, és amikor idejövök, kiderül, hogy szundikálsz. Nincs időnk ilyesmire, te is tudod!
- Értettem, mehetünk gyakorolni.
Lesétáltak a gyakorlóhoz, de épp akkor kezdett el próbálni Rosetta és May.
- Végre itt vagy Sora! Ezt nézd meg! May meg én csak Dupla Spirálnak hívjuk…
- Most nincs időnk ilyen dolgokkal foglalkozni! Sorának gyakorolnia kell!
- Leon mi történt veled? Tegnap még teljesen más voltál… - kezdett volna bele Sora.
- Az tegnap volt. De tegnap délelőtt még meg tudtad csinálni az Álomtáncot. Most meg…
- Ha ennyire zavar, ha egy kicsit rontok, elmehetsz, és majd gyakorlok magam!
- Egyedül nem tudod megcsinálni. Rosetta, May nyomás le a trapézokról. Majd meglátod, Sora, hogy egyedül semmire sem mész. - Villantak Leon szemei keményen.
És elkezdték az edzést. Majdnem olyan kemény volt, mint az Angyalok Tánca előtti nehéz kiképzés. De Sora állta a sarat. Nem tudta, hogy vajon mit tehet ez a temérdek gyakorlás a hátával, de megcsinált mindent, amit Leon mondott. Délre már nagyon elfáradtak, így lementek ebédelni. Ám az egyik folyosón Dr. Kate jött velük szembe.
- Szervusz, Sora, régen láttalak. Mia most mondta, hogy tegnap majdnem leestél a trapézról, ezért éppen téged kerestelek, hogy megnézzem, hogy vagy-e.
- Köszönöm szépen, jól. Semmi bajom.
- Azért megvizsgálnálak, ha nincs ellenedre. Lehet hogy még megbújik a gond, és a premier előtti nap jelentkezik. Ugye ezt te sem akarod?
- Hát jól van, én megyek enni, Sora gyere utánam, ha vége a vizsgálatnak.
- Rendben! - egyezett bele a lány.
- Na hadd halljam, mi bajod van? - tért rá a lényegre a doktornő.
- Ezt meg hogy érti?
- Látom, hogy furcsán tartod magad, mi a baj?
- Ez igaz. De szerencsére Leon még nem vette észre. Semmi komoly, csak egy kicsit megrántottam a hátamat, miközben elkaptam a trapézt. De ezt Leon nem tudhatja meg, mert akkor ugyanúgy fog viselkedni velem, mint az Angyalok Tánca előtt, és ezt nem akarom. Keményen kell küzdenem, ha végre akarom hajtani azokat a nehéz ugrásokat!
- Rendben van, de úgy látom, hogy elég súlyos a sérülés. Ha nem vigyázol, a végén még úgy járhatsz, mint Layla. Ő is makacs volt, és ezért a vállát is feláldozta. Te is hajlandó vagy erre? Képes vagy egy előadásért lemondani akár a további szereplésről is?
- Igen. Meg kell tennem. A közönségért és Leonért. Látom rajta, hogy kezd megváltozni, a jégszíve már a Hattyúk Tavánál felolvadt, de ez még nem elég. Teljesen felszabadultnak akarom látni.
- Hát rendben, akkor nem akadályozlak, de gyere be minden reggel vagy este egy oltásra hozzám. Megpróbálok egy kis javulást elérni, remélem sikerül. De ha ez az állapot nem is javul, legalább nem lesznek fájdalmaid. Ennyit tehetek érted.
- Köszönöm, Doktornő. És édesapám hogy van?
- Már nagyon jól. Nem sokára leveszik a gipszeit, és az előadásra akár ki is engedhetik, hogy megnézze a kislányát.
- Még egyszer köszönöm…
- Ugyanmár, ezt bármikor megtenném érted. De most már mennem kell, szia Sora!
- Helló! - integetett a japán artista
Ettől kezdve Sora mindent megtett azért, hogy minél energikusabbnak látszódjon, nehogy Leon észrevegye rajta, hogy nincs minden rendben. Az injekciók tömkelege, amit a doktornőtől kapott, tényleg bevált. A lány egyre jobban kezdte érezni magát, az edzéseken remekelt, és már nem is gondolt a kínzó fájdalomra, amely néha egy rossz mozdulattal hátába hasított. De ez egy cseppet sem érdekelte. Tele volt élettel, és akaraterővel. Senki sem állíthatta meg.
Már csak két nap volt hátra a premierig, de Leon teljesen megőrült. Úgy hajtotta Sorát, hogy a lány már azt gondolta, a Legendás Ugrásra való felkészülés piskóta a mostanihoz képest. De ő még nem tudta, hogy Leonnak mi baja lehet. A férfi észrevette, hogy Sora mostanában elég furcsán mozog, de nem szólt egy szót sem. Nem akarta, hogy a lány azt higgye, csak őmiatta kell az edzésen könnyíteni. Érezte, hogy Sora tényleg minden erejét összeszedve hajtja végre a szinte lehetetlen feladatokat, amik néha még Leonnak is nehezére estek. Nem kímélték egymást, még magukat sem, húzták a másikat egyre feljebb. De volt valami, amit Sora még nem tudott…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
