- Köszönöm Mia, de átveszem - vágott közbe a francia.
- Valami baj van, Leon? - kíváncsiskodott Sora.
- Nincs semmi baj, nyugodj meg.
- Akkor jó.
- Na, akkor én megyek is, hagylak titeket gyakorolni.
- Köszönjük, Mia.
- Sora, pihenjünk egy kicsit. Mindjárt jövök.
Sora rengeteget töprengett rajta, hogy mi állhatott a levélben, de semmilyen elfogadható magyarázatot nem tudott kitalálni, ami így felzaklathatta az ezüsthajút. Miután a pihenő véget ért Leon még zaklatottabb állapotban ért vissza a terembe. Most kellett bemutatniuk Kalosnak az ugrásukat, úgyhogy mindent bele kellett adniuk. Sora végre tökéletesen mozgott, de Leon, úgy látszott, mintha máshol kalandozna. Sorának ez már a legelején feltűnt, mert a férfi nagyon figyelmetlen volt. Későn kapta el a kezét, és volt úgy, hogy ha Sora nem figyel eléggé, megint a földön köt ki. Persze Sora most már sokkal jobban oda tudott figyelni a mutatványokra, arra, hogy hogyan tartja a testét, és hogy milyen arcot vág. Édesapját kiengedték a kórházból, igaz, hogy még járógipszet kellett a lábán megtűrnie, de legalább már nem kellett bent feküdnie. A háta már nem is zavarta, a megszokott zsibbadás áradt szét csontjaiban, amit az injekcióknak tudhatott be.
Kalos teljesen meg volt elégedve a fiatalokkal, és bejelentette, hogy másnap már az egész társulatnak látnia kell a csodálatos mutatványt. Az összhang Sora és Leon között még erősebb lett, ám a férfi figyelme minduntalan elkalandozott. Mintha egy másik világban járt volna, se ebben, a valódiban csak teste lett volna jelen, hogy azt a látszatot keltse - a férfi csak nem figyel oda partnerére. Ezt Sora is érezte, s a bemutató után kérdőre is vonta a férfit.
- Mi a baj, Leon? Nem is figyelsz. Lehetnél egy kicsit óvatosabb is - szólt rá a lány.
- Ne nyavalyogj állandóan! Azelőtt te nem voltál képes végrehajtani az ugrásokat, most meg még neked áll feljebb? - vágott vissz az ezüsthajú.
- De hát Leon, mi történt veled? Volt valami abban a levélben? Amióta megkaptad, olyan zaklatottnak tűnsz!
- Semmi közöd hozzá! Mit érdekelnek téged az én magánügyeim? Szerintem te zakkantál meg.
- Azért, mert ha az előadás közben is csak így bámészkodsz, és leesek, akkor az csak a te hibád lesz! Te teljesen megőrültél! Honnan veszed, hogy én vagyok a hibás? Te nem figyelsz oda!
- Akkor talán nem kéne együtt szerepelnünk. Tudod mit? Csináld meg egyedül a nagy előadásodat!
- Rendben! Ha te nem akarsz segíteni, majd megkérem Yurit, hogy helyettesítsen egy kicsit. Az ugrásokat pedig megcsinálom egyedül is! - Sora szemeiben a düh szikrái lobbantak fel.
- Ha így akarod, legyen - válaszolt Leon flegmán.
Ezzel magára hagyta a lányt. Sora nem tudta, hogy mit tegyen, hiszen magának beismerhette, egyedül nem képes mindent megtenni. Ez már túl nagy falat lenne számára. De ha Leon nem hajlandó segíteni, kénytelen lesz utána nézni annak, hogy miért ilyen figyelmetlen a partnere.
Egyik délután be is lopódzott Leon öltözőjében, ahol az egyik fiókban megtalálta a választ a kérdésére. De nem számított rá, hogy partnerének ilyen komoly gondjai akadtak. Ha ezt előbb tudta volna, akkor nem viselkedett volna ilyen meggondolatlanul Leonnal, nem vetett volna mindent. Visszatette a fiókba a papírokat, amiket kihajigált, és kiosont a helységből. Egész délután ezen töprengett, és észre sem vette, hogy kibe ütközött bele. Leon is pont a tengerparton sétált, és azon gondolkozott, hogy be merje-e vallani Sorának az igazságot. Egyszer csak beleütközött valaki… Már éppen rá akart kiabálni, hogy nem lát-e a szemétől, és hogy takarodjon, hagyja őt békén az idegen, de épp ekkor vette észre, hogy Sorába botlott.
- Hát te meg mit keresel itt? – Kérdezte barátságtalanul – Nincs jobb dolgod, mint utánam koslatni?
- Nem téged követtelek, megnyugodhatsz. De szerintem meg kellene beszélnünk ezt az egészet. Te is ideges vagy a fellépés miatt, ez természetes, és én sem vagyok a legjobb lelkiállapotomban, de attól még nem kellene egymás fejét leordítanunk emiatt az egész miatt. Így semmilyen összhang nem lesz köztünk, és a színpadon is csak vetélkedni fogunk. Akkor pedig mégsem vált valóra Sophie álma…
- Hallgass már el! -ordította megtörten a férfi -Azt sem tudod, hogy miről beszélsz! Fogalmad sincs semmiről, csak beszélsz itt össze-vissza! Semmit sem tudsz a problémáimról, de beleártod magad mindenbe!
- Nehogy azt hidd, hogy nem tudok semmit!
- Nem hiszem, hanem tudom. Egy okoskodó kis csitri vagy, aki mindig beleüti az orrát a mások dolgába! Miért nem tudod egy percre is befogni a szádat?!
- Nem mondhatsz nekem ilyet! Én nem Sophie vagyok, a kishúgod, aki mindent eltűr tőled! Az még eszedbe sem jut, hogy nekem is lehetnének problémáim? De ne is törődj velem, megoldom én őket egyedül, nem kellesz hozzájuk. Eddig sem segítettél bennük semmit! - Sora hatalmas pofonnal jutalmazta Leon szavait. A férfi erre igazán nem számított, úgyhogy kellőképpen meg is ijedt rajra, de gyorsan magához tért.
- Ezt meg miért csináltad, te kis... - Nem tudta kimondani, hogy minek is tartja Során, mert a lány sírva rohant el.
A férfi nagyon megrökönyödött, hiszen egész eddig csak egyszer látta sírni Sorát, azt is csak akkor, mikor megtudta, hogy az édesapjával baj történt. Sora még sosem tört meg előtte, mindig komoly, céltudatos és merész maradt. Amikor komoly kiképzésnek vetette is alá, látta Sora szemében a lángoló vágyat, a tüzet, mely most lassan kihunyni látszott. Nem értette, hogy Sora milyen problémákról beszélt, hisz a lány mindig olyan életvidám volt, hogy még a próbák alatt is nehéz volt megfegyelmezni, mikor pedig valami bántotta, megvető, és dacos arccal állt neki, hogy a próbálkozások végén sikerrel járjon. Ő is legszívesebben ordított volna fájdalmában, de nem szerette volna egy megtört férfi képét mutatni Sorának, aki mindig kihozta belőle a legjobbat. Bármennyire is bánkódott, magában elhatározta, hogy mint Sophie halála után, nem mutatja ki érzéseit. Félt, hogy az örökké mosolygó Sora megint csak a jégbefagyott szívű Halálistent látja benne, de nem tehetett mást.
Igen, végre sikerült megalkotnom a bannert, egyelőre csak 120x90-es méretben, alkottam továbbá egy 80x15-ös feliratos kis buttont is. Remélem, tetszenek! /Rájuk kattintva itt a főoldalra juttok./
AJÁNLOM AZ OLDALT
