New city, new home, new neighbors and new friends (1. rész)
A különböző méretű épületek gyorsan suhantak el egymás mellett. Ez mégsem akadályozta meg a taxiban ülőket, hogy gyönyörködhessenek a város nyújtotta szépségekben. Ezt pedig a természetes megvilágítás is segítette a napsugarak révén, ami még jobban kiemelte szépségüket.
- Senora, először járnak Madridban? - tette fel spanyolul kérdését a sofőr, visszapillantójába nézve. Mikor beszállt hozzá a két fiatal hölgy, meghallotta, hogy csak egyikőjük beszéli a nyelvet.
- Igen - válaszolta mosolyogva a barna hajú nő, miközben a férfire pillantott. - Habár én itt születtem, de pár hónapos koromban New Yorkba költöztünk.
- Akkor isten hozta itthon! - köszöntötte vidáman az ötvenes éveiben járó férfi. Visszatérve munkájához fentebb vette a hangerőt, így erőteljesebben szólt az aktuális dal. - Egy biztos. Ha megismerik Madrid igazi arcát, nehezen fogják itt hagyni!
- Majd meglátjuk - fordult vissza a külvilág felé, ami ámulatba ejtette.
- Köszönjük! - szálltak ki a fekete színű autó utas részéről ketten. A sofőr megállítva a motor hátra sietett a csomagtartóhoz, hogy kivegye a poggyászokat. A két kiszálló is hátra ment, hogy magához vegyék csomagjaikat. - Viszlát!
- Egy szót sem értettem abból, amit mondott - szólalt meg a taxis távozásával a világos barna hajú nő. Vállára rakta táskáját, majd kihúzva bőröndje fogokáját elindult a ház felé.
- Nem is kell neked mindent tudni - válaszolta barátnője. Neki valamivel több csomagja volt, hiszen ő hosszú távra érkezet, nem úgymint az előtte lépkedő. Maga után húzta két sötét színű bőröndjét, míg vállán volt táskája és sporttáskája.
- Néha túlságosan kedves tudsz velem lenni - rázta meg fejét. Az ajtóhoz érve, megnyomta a csengőt, mely kintre nem hallatszódott ki. Pillanatok múlva nyílt is az ajtó, ahonnan egy barna hajú nő tekintet ki. - Jó napot! Jessica Williams vagyok.
- Sziasztok. Isabel García - mutatkozott be a barna szemű, miközben lépett egyet az érkezők felé. Kezet nyújtva üdvözölte az előtte állót.
- Lauren Cristina Cruz - fogadta el a felé nyújtott jobbot.
- Végre, valaki angolul is beszél! - sóhajtott megkönnyebbülten Jess. A kitárt ajtón lassan lépett be, miközben körbenézet. LC somolyogva követte, mikor megállt az előszobában és a ketrecben lévő kiscicát kivette onnan.
- De aranyos - szólalt fel Isabel. Odalépve megsimogatta a kicsiny állat fejét.
- Vigyáznátok rá, míg bemegyek az ügynökségre? - tette fel a kérdést. Kissé felvonta szemöldökét, mikor mindketten furcsán néztek rá. - Beszélnem kell Enrique Gómezzal a szerződésemről.
- Rendben - válaszolták egyszerre saját nyelvükön. Lauren átadta Hópihét, majd miután a falhoz rakta dolgait vállára rakta táskáját és kilépet a villából. A taxis még ott állt, hiszen szólt neki, hogy ne menjen el. Beülve a hátsó ülésre, kivette a felírt címet, majd a férfinek nyújtotta. - Ide szeretnék eljutni.
- Értem senora - bólintott egyet az idős férfi, majd már indította is az álló motort.
A csendes negyedet lassan váltotta fel a pezsgő város képe. Érdeklődve figyelte, hiszen teljesen új volt az egész számára. Fogalma sem volt, hogyan fogják várni, de a sofőrből ítélve az emberek mind kedvesek. Mégsem nyugodott meg teljesen, hiszen tévedni mindig lehet.
Tíz perc volt az út, amit figyelmesen megnézet, mivel az elkövetkezendő időben itt fogja járni az utakat. Kifizetve az utat, elindult a hatalmas épület felé. A járda szélén megállva tanulmányozta a sötétszürke márványlapokkal bevont létesítményt, mely három emeletből állt.
A színhez megfelelően az üvegek is sötétítettek voltak, amik hűvösséget sugároztak kifelé. Erre pedig még az előtte lévő hatalmas fák is segítette, árnyékot biztosítva.
Lauren kissé bizonytalan léptekkel indult meg, amit maga sem értett igazán. Nem tudta, hogy mi ennek az oka, de volt egy sejtése, hogy erre hamarosan rá fog jönni. Elérve az ajtót, kinyitotta az, majd belépett a hűvös levegőre.
- Jó napot. Miben segíthetek? - tette fel szélesen vigyorogva a recepción ülő nő. A szőkeség végig mérte az előtte állót, ami az ő figyelmét sem kerülte el. Kissé fintorogva, de hozzá kezdet mondókájához.
- Lauren Cruz vagyok. Senor Gómezzal van találkozóm - jelentette ki. Hangjából nem szűrődött ki semmi, de legszívesebben szörnyülködve rohant volna el onnan. Sose viselte el az ilyeneket, és legfőbb képen azt nem szerette, mikor végig mérték. Ő sosem akart velük versenyezni, de ezt hála a férfiaknak és a szőkéknek mindig meg lett.
- Menjen végig a folyosón. A nagy ajtónál van Enrique irodája - mondta nyávogós hangján, miközben ellenőrizte műkörmei épségét. LC szem forgatva indult el a megadott irányba. Útközben magát nyugtatta, hogy ne legyen feszült a leendő főnőkénél. Elérve célját, kopogtatott, majd a bebocsátó szót meghallva, benyitott.
- Örülök, hogy látlak Lauren - lépett ki asztala mögül a bent lévő. Személyesen még nem találkoztak, de így képzelte el újdonsült főnökét. Fekete hajában elenyésző számban már fehérebbek is voltak, ami mutatta az idő múlását. Sötétbarna szemei boldogan csillogtak. - Hogy utaztatok?
- Én jól. Lehetne egy kérdésem? - beszélt Enriquéhez, miközben rá sem nézet. Figyelmét a szemközti falon lévő kép kötötte le, ami egyben össze is zavarta.
- Persze. Mi lenne az? - kérdezet vissza. Fogalma sem volt, hogy mit akarhat a lány, hiszen a szerződésről már mindent megbeszéltek.
- Mit keres az édesanyám képe az irodád falán? - mondta ki egyenesen azt a mondatott, ami nagyon is érdekelte. Ám az egészben az volt a legfurcsább, hogy a fotón azonnal észrevette, hogy azon egy eléggé megszokott pózban van anyja.
- Ő volt a legjobb modellem! Bár még mindig nem értem, hogy miért kellett elmennie. - jelentette ki a képre tekintve. Tudtán kívül ezzel olyat mondott, ami Laurent teljesen ledöbbentette. Neki fogalma sem volt arról, hogy anyja modellként dolgozott. Mindig abban a tudatban élt, hogy egy fodrász lánya. Ez arcára is kiült, mivel teljesen elfehéredet. - Valami baj van? Nem tudtál róla?
- Nem - válaszolta csendesen. Nem értett semmit, de ezt nem itt akarta átgondolni, ezért gyorsan témát változtatott. - Inkább arról beszéljünk, amiért idejöttem. Hol kell aláírnom?
- Itt - vette elő a néhány oldalas iratot, majd a kipontozott vonalra mutatott. A lány felé nyújtotta tollát, majd figyelte, ahogyan ír vele. Nem akarta tovább háborgatni, így viszonylag gyorsan végeztek a papír munkával. - Holnap be tudnátok jönni, hogy megbeszéljünk mindent?
- Természetesen, csak egy időpontot mondj - bólintott rá LC, majd kitolva maga alól a széket, felállt. Már elköszönni készült munkaadójától, mikor kopogtak.
- Tessék! - szólt ki Enrique, mire az ajtó nyitódni kezdet. Egy nő lépet be rajta, barna hajjal és szemmel. Arcán ott volt az eddig sokaknál látott mosoly. - Szia, Eva. Hadd mutassam be Lauren Cristina Cruzt!
- Szia. Eva González - nyújtott kezet felé, amit el is fogadott a vele szemben álló. - Ugye az édesanyád Gabriela Cruz?!
- Igen, így hívták - bólintott rá. Kijelentésére összenéztek, aminek kíváncsi volt az okára.
- Meddig maradsz Madridban? - kapta a következő kérdést. Annak ellenére, hogy még csak most találkozott a nővel, eléggé barátságosnak vélte viselkedését.
- Most már legalább négy évig - mosolyodott el, miközben a férfire nézett. Amit eddig látott a városból, nagyon megtetszett számára, így azt is el tudta képzelni, hogy végleg itt marad.
- Enrique, a Realnak ugye még nem találtál alkalmas személyt? - intézte kérdését a szólítotthoz a barna hajú. Fejében már meg is született a szerződés megkötése, ami még messze lesz a lánnyal.
- Még nem, de mire gondolsz? - kérdezet vissza értetlenül. Nem értette, hogy mire akar kilyukadni a nő. Ez azonban megváltozott, mikor meglátta mindent sejtető somolyát. - Nem is olyan rossz ötlet.
- Mit tudsz a Real Madridról Lauren? - fordult egész testével a kérdezet felé. LC nem értette, hogy most mit akarnak a futball csapattal.
- Tavaly bajnokok voltak, idén csak a másodikak a Barcelona után. A Bl-ből a nyolcad döntőből estek ki, mikor a Liverpool összesítésben öt-nullra verte meg a csapatott - nem kellett sokat gondolkodni a válaszon, hiszen New Yorkban pár barátja nagy Real szurkoló volt, így legtöbbször velük nézte a meccseket. Ők voltak, akik informálták a gárdáról, így elég sokat tudott róluk. - De ez miért olyan fontos?
- Azt hiszem megtaláltuk a Real arcát. Szép és még a csapatról is sokat tud - jelentette ki Eva, miközben a vele szemben álló szemeibe pillantott. Tudta, hogy ebből nem sokat ért, hiszen ez nem volt publikus tény, de mihelyst beszélnek erről bővebben, meg fogja érteni. - Szerintem Florentino is benne lesz. Ha ráérsz, elviszlek és mindent megbeszélhetnétek?
- Csak lassabban! Azt sem tudja, miről van szó - rázta meg fejét Enrique. Lauren a beszélők között kapkodta szemeit annak érdekében, hogy valamit meg is értsen beszédükből. - Nos, arról lenne szó, hogy az új elnök jelölt, Florentino Pérez modellt keres, aki a csapat arca lesz. A többinek már van, így ezzel is akarja megnyerni a választást. A te dolgod, ha elfogadod, csak annyi lesz, hogy meg kell jelen néhány meccsen, meg persze az arcoddal fogják hívogatni a szurkolókat. Ezzel akarják, hogy minél több nő menjen ki. Lényegében ennyi az egész, de majd részletesebben meg tudsz mindent Péreztől. Mit gondolsz?
- Megér egy próbát - mosolyodott el kis idő után. Szerette a kihívásokat, és ezt annak tekintette. Még sosem kapott ilyen ajánlatott, de remélte, hogy megfelel az elvárásoknak.
- Remek, akkor el is viszlek a stadionhoz, mivel igencsak ott lesz - mondta vidáman a másik modell. LC nem tudta, hová tenni lelkesedését, így nem is foglalkozott ezzel különösképpen. - Szia, Enrique!
- Viszlát, akkor holnap itt leszünk - köszönt el Lauren is, majd követte az előtte haladót.
- Sziasztok! - vigyorodott el az ügynökség tulajdonosa is. Ezzel a szerződés aláírásával úgy érezte, hogy megfogta az isten lábát. Tudatában volt vele, hogy a lányt eddig csak Amerikában ismerték, de remélte, hogy az egész világ megismeri majd. Persze csak, ha ő is akarja ezt.
A hatalmas épületet sietve hagyták el, igaz Lauren csak azért lépet sietősen, hogy ne maradjon le. A hűvösben parkoló sötétkék autóhoz mentek, ami nem volt feltűnő. Beülve a személygépkocsiba, hamar a forgalomba soroltak.
Egész úton végig beszélgettek, miközben LC a kinti életet figyelte. Sok mindent megtudott Evatól a munkáról, az ügynökségről, az ott dolgozóktól és a spanyol életről is. Teljesen máshogy élt New Yorkban, mint ahogy Madridban fog. De ez nem zavarta, sőt kíváncsian várta a változásokat.
Fél órával később az Estadio Santiago Bernabéu közelében álltak meg. Felnézve a hatalmas épületre, kicsi pontnak érezte magát. Nem egy stadionban járt már, de ezt egyik sem múlta felül.
Rengeteget hallott már róla, de nem gondolta volna, hogy ekkora hatással lesz rá. Főleg úgy, hogy még nem is járt bent, és egy mérkőzés végig nézéséről nem is beszélve. Fogalma sem volt, hogy miért érez így, de nem tudta megmagyarázni.
Lassan mentek a bejárat felé, amit így teljesen körül nézhetett. Kisebb üzleteket látott, amik mind a klubbal és játékosaival foglalkozott. Mosolyogva fordult vissza a főkapu felé, amin be is mentek.
Halk hangokat hallott, ami felé közeledtek és ezért erősödtek azok. Egy idő után emberi hangokat és kiáltásokat vélt kihallani belőlük. Azonnal tudta, hogy itt van az edzés. Mivel nem tudta, hogy merre kell mennie, így szorosan ott ment Eva mellett.
Egy forduló után egy közeledő férfit látott. Nem ismerte fel, de oldalról látta, hogy a mellette lévő tudja, ki jön velük szembe. Csendesen folytatja útját, miközben szemüvegét megigazította.
- Szia, Iker - köszönt kissé feszélyezve Eva, amit LC észrevett. Felé sandítva azonnal rájött ennek okára. - Hadd mutassam be Laurent. Lauren ő itt Iker, Iker ő itt Lauren.
- Szia - fogták meg egymás kezét üdvözlés képen. Mélyen a férfi szemeibe nézet, aki ezt megtette volna, de a sötét lencsék megakadályozták ezt. Elengedve a gyengéd szorítást, továbbra is a bemutatott személyt nézve beszélt. - Miért jöttetek?
- Florentino itt van? - tette fel gyorsan kérdését. Lehetett érezni, hogy gyorsan akar szabadulni, és ennek érdekében mindent megtett. Ám a következő pillanatban érkező játékos meggátolta ezt. - Szia, Sergio.
- Sziasztok - köszönt vissza, miközben az ismeretlen nőt mérte végig. Azonnal megakadtak rajta szemei, hiszen így félhomályban is kitűnt. Az egyszerű fehér top a fekete mintával, kiemelte felsőteste tökéletességét, ami nem kerülte el figyelmét. A már-már fekete farmersort kihangsúlyozta hosszú, formás lábait. A könnyed strandpapucs, fekete táska és napszemüveg kényelmesnek mutatta az összhatást, ugyanakkor csak még titokzatosabb lett.
- Ő itt Lauren - mutatta be ismét a lányt, majd visszafordult a kapus felé. Nem foglalkozott a különböző formaságokkal, hiszen tisztán látta, hogy nem nagyon érdekli a két férfit az, sokkal inkább a mellette álló ki léte. - Szóval, itt van?
- Fent van a lelátón - válaszolta Iker. Nem kapva választ, elléptek mellettük, majd a folyosó vége felé indultak. - Vajon mit akarhatnak itt?
- Az lényegtelen! - szólalt fel Sergio, miközben visszaindultak a pályára. - Azt ne mond, hogy te nem nézted meg jobban.
- Ti régen együtt voltatok Ikerrel? - tette fel kérdését Lauren Evanák.
- Honnan veszed? - kérdezte vissza, ezzel elárulva magát. Fogalma sem volt, hogy honnan jött lá, hiszen a tengeren túlon nem írtak róluk.
- Szóval igazam van - jelentette ki egyszerűen. Azonnal észrevette mindkettőjük viselkedésén, hogy több is volt köztük a barátságnál.
- Inkább menjünk - zárta le gyorsan a beszédtémát, majd kilépet a folyosóról.
A lelátók felé útját, miközben a kereset férfit nézte szemeivel. Nem sokkal később meg is találta, így gyorsabban ment. Nem akart a kelleténél tovább maradni a stadionba, ezért minél rövidebbre akarta fogni az egészet.
Lauren csendesen követte, miközben érezte a keresetlen pillantásokat magukon. Ez volt életének az a része, amit sosem tudott megszokni. Ha a kifutón nézték az nem zavarta, de mikor civilként ment valahol, sosem bírta elviselni a feltűnően nagy figyelmet.
Oldalra pillantva az iménti két férfit látta, akik még mindig őket nézték, miközben végezték dolgukat. Nem tudta, hogy mi az oka, de különös érzés fogta el, mikor bemutatták a kapust. Ugyanezt vélte felfedezni a másik játékosnál is, így már teljesen nem tudta, hogy mire gondoljon.
Hiába is akart erre rájönni, nem tudott tovább foglalkozni vele, mivel megálltak. A hatvanas éveiben járó férfi lassan állt fel és fordult feléjük.
- Miben segíthetek Eva? - kérdezet rá azonnal, elhagyva a köszönést.
- Ő itt Lauren. Enrique őt javasolja a munkára - pillantott a mellette állóra.
- Florentino Pérez - nyújtott kezet a nő felé, aki el is fogadta.
- Lauren Cristina Cruz - mutatkozott be ő is illedelmesen. Majd a nőre nézet, akin látszott, hogy sokkal szívesebben lenne máshol. - Figyelj, ha menni akarsz, csak menj, miattam nem kell maradnod. Amúgy is utána még lesz elintézni valóm.
- Köszönöm - hálálkodott neki, miközben megölelte és arcon puszilta. - Viszlát, és szia!
- Nos, kisasszony elmondaná nekem, hogy mit tud a csapatról? - tette fel a kérdést, amit már egyszer megkapott a mai nap. Kicsit átgondolta válaszát, majd belekezdet.
- Már biztos, hogy idén másodikak lesznek a bajnokságban. A kupából a harminckettő közül, míg a bajnokok Ligájából a tizenhat legjobból búcsúzott. Tavaly megnyerte a La Ligát és a kupát is - foglalta össze gondolatait. Fogalma sem volt, hogy ez miért olyan fontos, de elnézve az itteni rajongást a gárdáért, azonnal megértett mindent. - Ha lehetne, hívjon inkább Laurennek vagy Crisnek.
- Honnan jött Lauren? - kérdezte mosolyogva a férfi.
- New Yorkban éltem, de spanyol vagyok - tudta, hogy miért kapja a kérdést. Nem sok olyan nő van, aki ennyit tud a labdarúgásról, mint amit ő elmondhat magáról. Sokan csak a helyes pasik miatt nézik a mérkőzések, de ez az utóbbi években kezd megváltozni. - A spanyol negyed közelében laktunk, és ott volt pár megrögzött Madrid szurkoló, így rám is ragadt valami.
- Gondolom, Gómez úr nagyjából felvázolta a munkát? - kérdésére, csak egy bólintást kapott. Észrevétlenül végig pillantott a lányon, így megállapíthatta, hogy tökéletes lenne a feladatra. - Részemről azonnal aláírhatná a szerződést, de előtte még a bizottsággal is beszélnem kell, de ezt csak a hétfői választás után tehetem meg. Végül a játékosokkal is beszélnem kell, hiszen őket képviselné.
- Rendben - állt fel a székről, melyre időközben leült. Már indulni készült, mikor látta, hogy még valamit mondani akarnak neki, így még maradt.
- Egy telefonszámot kérhetnék, hogy tudjam majd értesíteni a döntésről? - kérdezte, miközben a kezében lévő mappát kinyitotta és egy tollat nyújtott Lauren felé. Pillanatok alatt felírta számát, majd visszaadta az íróeszközt. - Köszönöm.
- Akkor én megyek is. Viszlát - köszönt el a leendő igazgatótól. A nyújtott kezet elfogadta, majd indulásra készen várta a választ.
- Majd értesítem. Viszlát - elmondva szavait, vissza leült a székre, hogy tovább nézhesse az edzést.
Lassan lépkedet fekete papucsában, miközben gondolataiba merült. Immár megvolt első munka lehetősége is, amit nagy valószínűséggel meg is kap majd. A fura érzéseit leszámítva máris találkozott egy olyan személlyel, aki nem csak egy megszerző trófeaként tekintett rá. Igaz a másiknál sem látta ezt, de sokkal észrevehetőbben mérte végig, mint társa.
Merengéséből az előtte landoló labda hozta vissza. Lehajolva érte magához vette, majd lenézet a pályára, hogy kié lehet. Nem látott senkit, aki várná, de lépteket hallott közeledni maga felé, így előre pillantott.
Újra azaz érzés kerítette hatalmába, amit akkor érzet, mikor a barna szemekbe nézet. Lágyan elmosolyodva adta át a kesztyűs kézbe a focit. Pillanatokig csak így álltak, majd eszmélve a helyzetre, Lauren elengedte a labdát és újra útnak indult.
Valamiért tudta, hogy nem ez volt a mai nap az utolsó találkozásuk. Talán ezért sem fogalakozott a további érzéseivel. Egyenesen kifelé tartott az épületből, miközben érezte magán a pillantásokat.
Elérve a folyosó biztonságot nyújtó sötétségét pár pillanatra megállt. Már csak a távolodó alakot látta, így ő is elindult. Nem értette magát, de mindezt elkönyvelte az alá, hogy mostantól teljesen másképp fog élni, ő is meg fog változni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
