5. Christina death

- Indulhatunk? - kérdeztem izgatottan.
- Még írjuk meg a búcsúlevelét. Ha jól sejtem, magától nem jutott eszébe - mosolyodott el.
- Írjam meg a szüleimnek, hogy holnaptól vámpír leszek, és soha többé nem látnak? - néztem rá kétkedően.
- Nem éppen így. Csak elég annyi, hogy "Mától az életemre Maloun Antoine vigyáz."
- Rendben - elővettem fiókomból egy nyomtatólapot, és vörös filccel írtam rá ezt a sort, mellé pedig aláírás helyett lágy rúzst kentem ajkaimra, s lenyomatát hagytam a papíron.
- Így megteszi? - mutattam Antoine felé.
- Tökéletes - elvette a levelet és átkarolta a derekamat. A következő pillanatban a kórházban voltunk, nagymamám kórtermében.

- Tőle nem búcsúzott el - jegyezte meg, és a "búcsúlevelet" az éjjeliszekrényre rakta. Nagymamám békésen aludt. Gyenge kezeit behúzta a vastag takaró alá, és alig hallhatóan szuszogott.
- Ég veled - suttogtam, nehogy bárki is felébredjen, majd a férfira néztem - Azt hiszem, készen vagyok.

Ő csak biccentett, hogy értette, és a következő percben már a temetőben voltunk, a nagy keresztnél. Most is rengeteg mécses égett mindenütt. Valószínűleg sokan csak most tudták bepótolni a halottak napját. 
A rengeteg apró lángocska egészen erős fényt adott. Antoine egyet hátralépett, majd végignézett rajtam. 

- Igazán gyönyörű vagy - suttogta mély, bársonyos hangon.
- Köszönöm - most tényleg letegezett? Életemben először? Soha nem érzett izgatottság futott végig gerincemen.

Közelebb lépett, majd bal karjával átölelte a derekamat és szorosan magánál tartott. Jobb kezével óvatosan elfordította a fejem, majd elsöpörte a kusza tincseket a nyakamról. Kissé odébb húzta ruhám szegélyét is, hogy jobban hozzáférjen az ütőeremhez. Észvesztően kalapált a szívem. Végigsimított az arcomon, majd ezt a kezét is derekamra tette, és szorosan átölelt. Én is így tettem.

Lassan apró csókokkal halmozta el vállam, és egyre haladt felfelé, csak egy apró kitérőt tett a kulcscsontomra, de végül a nyakamnál kötött ki. Végignyalt rajta, amibe nemcsak beleborzongtam, hanem még egy aprót nyögtem is az elfojtott vágytól. A rövid, de annál kifejezőbb hang hallatára még jobban magához húzott, majd éreztem, ahogy tűhegyes szemfogai a bőrömhöz érnek. A felkarcolt felületből lassan vér kezdett szivárogni. Egy keveset lecsókolt belőle, majd egy hirtelen mozdulattal belém mélyesztette fogait. Egy rövid sikoly hagyta el a számat a hirtelen jött fájdalom hatására. Először nagyon égetett, szúrt és görcsölt a seb, de ahogy éreztem, hogy elhagyja a vér a testemet, inkább csak zsibbadtságot, majd amikor támadómra néztem, élvezetet kezdtem el érezni. Most rajtam volt a sor, én öleltem egyre szorosabban magamhoz, mígnem a vérveszteség hatására elgyengültem, és majdhogynem félájultan roskadtam le a földre, a nagy kereszt előtt. Ő kihúzta fogait és velem együtt térdelt le. Láttam, ahogy átharapja bal csuklóján az ereit, és ömleni kezd belőle a vér. Ajkaimhoz tartotta vérző karját, és a vörös folyadék egyenesen a számba folyt. Elsőre még alig éreztem az ízét, de minél több csúszott le a torkomon, annál édesebbnek éreztem és akartam egyre többet és többet. Az erőm kezdett visszatérni, és immár a csuklóján csüngtem, míg el nem szakította tőlem.

- Hidd el, ennyi elég lesz - búgta mély hangján, miközben tiszta kezével elkezdte letörölni a vért szám széléről. Teljesen elbűvölten néztem rá, ahogy egyre közelebb hajolt, ahogy arca már csak pár centire volt az enyémtől. Bőrömön éreztem a forró lélegzetét. Izgatottságomat látva még közelebb hajolt, és lassan, óvatosan elkezdte lenyalni a maradék vörös nedvességet is ajkaimról. Ekkor átkaroltam a nyakát, és elhatároztam, hogy többé nem engedem el. Ő csak átölelt és felhúzott, majd lassan nyelvével már nem csak számat simogatta, hanem behatolt ajkaim közé, táncra hívva a nyelvemet. Boldogan egyeztem bele, és végre összeforrhattunk a várva várt csókban.

Pár perc múlva a levegő hiánya vetett véget az élvezetnek, és ahogy szétváltunk, mámoros szemekkel merültem el hófehér tekintetében.
- Mióta tegezel? - kérdeztem meg.
- Amióta véglegesen eldöntötted, hogy mellettem maradsz, bármit is hoz a jövő - mondta a választ természetes könnyedséggel - Most pedig gyere, elmegyünk egy ideiglenes szállásra, pár nap múlva pedig a végleges otthonodba is elviszlek.
- Rendben - most nem belekaroltam, hanem egymás derekát fogtuk, és úgy sétáltunk lefelé a sírok között, míg oda nem értünk a zárt kapuhoz. Egy pillantás alatt már a túloldalon haladtunk tovább az éjszakába.



Még a hajnal beállta előtt érkeztünk meg legnagyobb meglepetésemre a kertünk, vagyis a volt családom kertjébe, a hétvégi házhoz. Most éreztem csak, mekkora szerencse, hogy még van víz, és hogy fűtést is tudtam kapcsolni.

- Sajnálom, de a nappalt itt kell eltöltenünk, de amint lemegy a Nap tovább megyünk a birtokom felé. Szállodába azért nem vittelek, hogy ilyen gyorsan ne akadhassanak a nyakunkra. - adta meg az indokot.
- Semmi gond, de ez azt jelenti, hogy egy ágyban alszunk - mondtam kissé zavarban, pipacspiros arccal.
- Talán nem akarsz velem aludni? - nézett rám ártatlan tekintettel, mire én csak még pirosabb lettem.
- Dehogyisnem! - hadartam, s rögtön el is dőltem a kihúzott ágyra. Pokolian fáradtnak éreztem magam.
- Bizonyára nehéz neked. A szervezeted most alakul át. Mint ember, megszűnsz létezni. Holnap éjjelre már teljesen meg fogsz változni külsőleg és belsőleg is.
- Ezt hogy érted? - néztem rá kerek szemekkel. A szervezetemet még csak-csak értem, na de mi lesz a külsőmmel?
- Majd holnap meglátod - húzta vigyorra a száját, majd mellém feküdt - Most aludj, vigyázok Rád, amíg fel nem ébredsz.
- Rendben. Jóéjszakát! - mondtam annak ellenére, hogy a redőnyön át megcsillantak a felkelő nap első sugarai. Erre csak elmosolyodott, majd magához húzott. A mellkasára dőlve aludtam el, miközben mélyem magamba szívtam férfias, finom illatát.

***

Lágy csókokat éreztem arcomon, és kis idő múlva kinyitottam a szememet is. Antoine nézett vissza rám. Álmosan elmosolyodtam, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Gyönyörű vagy - csak ennyit mondott, de nem értettem, mire céloz. Bamba tekintetemet látva megfogta a kezem, majd kihúzott az ágyból és a fürdőbe vezetett, és a tükör előtt állva néztem végig magamon. Teljesen ledöbbentem, mennyit változtam egy éjszaka alatt. Hajam immár nekem is a derekamig ért, sejtelmes, sötétbordó színben, bőröm mindenhol halvány lett, és mintha kicsit magasabb, de legfőképpen vékonyabb, nőiesebb lettem volna. Leesett állal bámultam magam elé, míg el nem kezdett kuncogni mögöttem.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem kicsit felháborodva, kicsit zavarban.
- Semmi.. Csak a reakciód. De gyere, menjünk. A Nap már lement, és kíváncsi vagyok, mennyi jött elő az új képességeidből - válaszolta az elején kedélyesen, majd komolyabb hangnemre váltva.
- Miattam aztán mehetünk - karoltam belé, és már kint is voltunk a hegy tetején. Ekkor jöttem rá, hogy felfele hiába könnyű magassarkúban hegyet mászni, de lefele.. Azt sem tudtam, hogyan kezdjek neki. Tanácstalanságomat látván fekete hajú lovagom ölbe kapott és megindult velem lefelé.
- Nemsokára veszünk új ruhákat is, csak még az országot el kell hogy hagyjuk. Itt már nagyban keresnek Téged, minket.
- Hogyhogy? - néztem rá kérdően, és rögtön megkaptam a választ.
- Ha belenyúlsz a belső kabátzsebembe, megtalálod a mai újság egyik fő cikkét. Amint elolvastad, megtudod - válaszolta nyugodtan. Kicsit pironkodva, de benyúltam kabátja alá a zsebet keresve. Kis matatás után meg is találtam, majd széthajtogattam a papírt.

" Megszökött egy 17 éves lány a városból, de a búcsúlevél alapján feltételezhető, hogy elrabolták, .... a család szerint bosszúból történt az emberrablás... az emberrabló neve Maloun Antoine... a lány hosszú, festett vörösesbarna és fekete hajú, 160-162 cm magas, átlagos testalkatú... aki megtalálta hívja az alábbi számot..."

...Olvastam végig a cikket, és az egészből szinte semmit sem értettem. Mi az, hogy elraboltak? Mi az, hogy bosszúból?
- Antoine... - először szólítottam keresztnevén, és rögtön rám nézett - valamit nem mondtál el nekem, igaz?