Mesék

Valami nem stimmelt a szemeivel. Nem feketeék voltak, ahogy elsőre láttam, hanem mélyvörösek. Megijedtem Kian-től. Habár még mindig az ajtóban állt, éreztem az irántam érzett dühét.

- Seth beszélhetnék veled? – Meglepődtem. Azt hittem, megint nekem akar ugrani.

- Persze.

Seth követte a testvérét, én pedig maradtam, ahol voltam: a konyhában, az asztalnál. Ők kimentek a nappaliba, úgyhogy én nem hallottam semmit sem a beszélgetésükből, de nagyon is sejtettem, hogy rólam van szó. Nagyjából tíz perc múlva Seth visszajött.

- Kian szeretné, ha végre elkezdeném megjavítani a kocsidat.

- Hogy minél hamarabb eltűnjek innen?

- Hát… Nem mondta ki…

- De ezt gondolja. Értem én. És mikor akarsz nekiállni?

- Akár most is. De segítened kell.

- Nyilvánvalóan.

Kimentünk a garázsba, ahol ott állt az ütött-kopott kocsim. Ahogy ránéztem, kezdtem azt hinni, hogy egy teljesen új kocsit kellene venni, mert ez… Azonban Seth máris elindult, hogy hozzon néhány szerszámot, majd nekiállt a kocsimnak. Nagyon nem tudtam neki segíteni, inkább csak figyeltem.

- Hallgatlak – szólalt meg a fiú egy idő után.

- Miért, mit kellene mondanom?

- Nem akarsz kérdezni valamit?

- De igen – vallottam be. - Kian mit mondott neked pontosan?

- Hogy szereljem meg a kocsidat, hogy te minél hamarabb eltűnhess innen. Csak kicsit durvább szavakat használt.

- Azt el tudom képzelni. Folytatod a beszámolódat, amit abbahagytál, mikor Kian bejött?

- Persze. De már nem emlékszem mit akartam mesélni.

- Hogy te hogyan lettél halhatatlan. Kian-t értem, de téged…

- A bátyám sem úgy lett halandó, ahogy azt te gondolod. Azt ugyebár tudod, hogy Ádám és Éva halhatatlanok. És mi vagyunk az első gyermekek a Földön. Káin született először, utána nem sokkal Ábel. Az első gyermek vámpír volt, a második halandó. Ezért is tudta megölni Káin az öccsét. Nem akkor vált halhatatlanná, amikor végzett vele, egész életében az volt. Aztán néhány száz év múlva én is megszülettem. Kezdettől fogva én is halhatatlan voltam, de míg Kian sápadt bőrrel büszkélkedhetett, és soha nem barnította a nap, addig én úgy lesültem, hogy szinte feketének látszódtam a bátyám mellett. Aztán, nagyjából húszéves koromban egyszer átalakultam farkassá. Az erdőben vonyítást hallottam, és meg akartam tudni, hogy mi az. Kilépett elém egy hatalmas lény, és én is olyanná váltam, mint az az állat. Először megijedtem, de aztán arra gondoltam, hogy újra emberi alakban akarok lenni, erre visszaváltoztam. Onnantól kezdve bármikor farkas alakot tudtam felvenni. Aztán később jöttek a bonyodalmak. – Úgy tűnt, befejezte, így kérdezhettem. Az utolsó mondatát figyelmen kívül hagytam, áttértem inkább egy másik, számomra érdekesebb témára.

- Amikor Kian az előbb bejött, akkor a szemei olyan furcsák voltak. Mi történt vele?

- Azt hittem pedig, hogy nem veszed észre. Kian akkor „reggelizett”. – Beleborzongtam a szavaiba. Hiába hittem, és most már tudtam, hogy léteznek, és mivel táplálkoznak, ahogy Seth az előbb könnyedén kimondta a reggeli szót… Nem mertem belegondolni, hogy megölt egy ártatlant.

- Kian nem öl meg senkit. – Mintha Seth belelátott volna a fejembe.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, ahogy mondom. Embert csak nagyon ritkán támad meg, általában állatokból eszik.

- Ja, igen, erről már hallottam. De az állati vér olyan, mintha… - Nem tudtam megfogalmazni a gondolataimat.

- Egy időre jóllaksz, de mégsem olyan, mintha emberből innál. Néha, amikor jó napja van, Kian szokott erről mesélni.

- És te? Te mit eszel? Mármint, hogy farkas vagy de…

- Ember is – fejezte be helyettem a mondatot. – Emberi alakban emberi ételt eszem, de ha farkassá változom, akkor a nyers hús is megteszi.

- Embereket is ölsz?

- Nem. Soha nem mernék olyat tenni. Egyrészt, félig én is az vagyok, másrészt pedig arra tanítottak, hogy védjem őket. Nem érzek irántuk sem szomjat, sem éhséget… Az előbb miért farkasnak neveztél? – Először nem tudtam, mire gondol. Aztán beugrott.

- Fogalmam sincs. Talán, mert nem vagy ijesztő szörny, hanem alakváltó.

- Tudod, lehet, hogy ezt csak te egyedül látod így. Más már sikítozva elrohant volna. Őszintén szólva azt várom, hogy te mikor teszed ezt.

- Nem fogom megtenni, bármennyire is reménykedsz benne. De ha Kian-t rám uszítod, akkor hamar meg fog történni.

- Csak nem félsz tőle? – Gúnyos mosoly volt az arcán, de nem volt annyira meglepett, mint gondoltam volna.

- De igen. Elvégre ő egy vámpír, vagy mi a fene…

- Nyugi! Amíg engem látsz, addig nem kell félned!

- Miért, talán az öcsit nem bántja? – gúnyolódtam most én is.

- Én le tudom állítani legalábbis. Ami rólad nem mondható el. – Valami eszembe jutott. Illetve több dolog is, de most leginkább ez foglalkoztatott. Egyelőre.

- A Biblia Káin-t ír, de a bátyád viszont Kian. Ugyanarról a személyről beszélünk, de más neveket használunk. Ez miért van így?

- Hogy jutott ez eszedbe? – kérdezte, majd letette a földre a szerszámokat, ő maga pedig elindult felém.

- Nem illik kérdésre kérdéssel felelni – oktattam ki. – Egyébként pedig úgy, hogy ha nem vetted volna észre, a bátyádról volt szó az előbb.

- Aha, rémlik valami. Rendben. Kian, úgy nagyjából négy évszázada majdnem lebukott a nevével. Akkor még a Káin nevet viselte, viszont beleesett egy pap lányába. A lány olyan neveltetést kapott, amit aztán egyik fél sem köszönt meg. A lány meghalt, az apjával együtt, Kian pedig elmenekült. Igen, ő ölte meg őket – tette hozzá, mikor látta rajtam, hogy közbe akarok szólni. – Az egyszeri alkalom volt. Sem előtte, sem utána nem tett semmi olyan dolgot, amivel akár veszélybe sodorhatna egy embert is. Akkor változtatta meg a nevét. Onnantól kezdve nagyjából öt-hat évente új helyet kerestünk magunknak. Nem akartunk egy helyen sem megmaradni, mert az ránk is, és az emberekre is veszélyes lett volna. És ebben a házban élünk már körülbelül tíz éve.

- Hogy-hogy?

- Mert egy nagyon eldugott helyen van. Viszont téged nem zavar, hogy nagyon gyorsan váltasz témát?

- Nem. Így sokkal érdekesebb.

- Az biztos! Néha már azt sem tudom, mit magyarázok. Csak tudnám, hogy miért mesélek én neked ennyit.

- Talán mert megkértelek rá, és nincs jobb időtöltésed?

- Vagy, mert inkább jártatod a szádat, és bolondságokat kérdezel, ahelyett, hogy segítenél! – válaszolt tettetett haraggal.

- Álljunk csak megy egy szóra…

- Miért, eddig mit csináltunk?

-… egy, amiket kérdezek, nem bolondságok, kettő, úgyis tudsz beszélni, hogy közben az autómat szereled! – kiáltottam, észre sem véve a közbeszúrt mondatát.

- Kris, nehogy már te legyél fennakadva! Megcsinálom a kocsidat, és kész! De ha csak duzzogni akarsz, mert megszerelem a járgányt…

- Inkább csináld! – szóltam rá durcásan. Nem voltam hajlandó hangosan beismerni: igaza van, örülnöm kéne, hogy megcsinálja a kocsimat. Visszament, újra felkapta a szerszámait, én meg leültem a földre. Az eszembe sem jutott, hogy a padló csupa olaj, meg maszat…

Egész estig ott ültem, Seth közbe felment a konyhába, és hozott néhány szendvicset, de tulajdonképp egész nap a garázsban voltunk. Féltem bemenni a lakásba, hátha összefutok Kian-nel. Azonban este kénytelen voltam felmenni, mivel lent nem aludhattam. Szerencsémre viszont nem találkoztam az undokoskodó báttyal, így arra az estére megnyugodtam. Vagyis nem teljesen. A fürdőben, a zuhany alatt állva meglepetés ért…