Kian másik oldala

Bementem a fürdőszobába, levetkőztem, és megnyitottam a meleg- és a hidegvizet egyszerre, így kellemesen langyos zuhatagot keltettem. Beálltam a kis kabinba – ami nem is volt olyan kicsi – és csak folyattam magamra a vizet. Az aznapi eseményeken gondolkoztam, s nem vettem észre, mikor valaki bejött. Még nem volt erőm a tusfürdőért nyúlni, így csak nekidőltem a csempének, és élveztem, ahogy a cseppek végigfolynak a bőrömön. Valahogy lenyugtatott. Aztán hirtelen meghallottam egy oda nem illő hangot. A zuhanykabin ajtaja megmozdult. Annyira el voltam merengve, hogy nem vettem észre, mikor Seth belépett a fürdőbe, és követte a példámat: levetkőzött, és megcélozta a kabint. Ahogy elnéztem az arcát – mivel lejjebb nem mertem nézni – nem látszott rajta, hogy meg lenne lepődve, amiért ott talál, teljesen meztelenül. Fogadjunk, mindjárt előáll valami hazugsággal, csak hogy itt maradhasson!

- Jaj, ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagy! – Na persze! Ez a legrosszabb hazugság! És még csak a szeme se rebbent, mikor kimondta. Leplezetlenül végignézett rajtam, én meg magam elé kaptam a kezeimet, hogy minél kevesebbet lásson. – Kian elfoglalta a másik fürdőt, úgyhogy kénytelen vagyok ezt használni.

- És nem tudtad volna megvárni, amíg végzek?

- Nem, mivel a nők általában sokáig szöszmötölnek. És már te is húsz kerek perce itt vagy. Gondoltam nem zavartatom magam – válaszolt, majd a tusfürdő után nyúlt.

- Magadat lehet, hogy nem zavarod, de engem nagyon is! – kiabáltam túl a vízzuhatag keltette zajokat. Megpróbáltam kijutni a kis fülkéből, mivel nekem, egyedül tágas volt, de hogy most már Seth is itt volt… Azonban a fiúnak semmi kedve nem volt kiengedni, inkább élvezte, ahogy én megpróbálom kiküzdeni magam a kabinból, és így a testem nagyon is hozzáért az övéhez. – Kiengednél?

- Nem! – Na, épp ettől tartottam. Azt az egy szót vigyorogva mondta ki, majd visszarántott a zuhanyrózsa alá, de a kezeit a derekamon hagyta.

- Seth mire jó ez? Ketten nem férünk el idebenn…

- Ha összehúzzuk magunkat, akkor igen – suttogta a hajamba, így nagyon kellett figyelnem arra, amit mond. De volt valami furcsa a hangjában, amit eddig még nem tapasztaltam. Valami borzongató, valami édes… Olyan megfogalmazhatatlan. Megfordultam, így farkasszemet tudtam vele nézni, ami – valljuk be – Seth-nek könnyű, mivel farkas. De most – megdöbbenésemre – nem csak a hangja volt más, mint eddig, hanem a szemei is. A füstszürke tekintetek most feketén izzottak. Csak azt nem tudtam mi hozta ezt a változást. Fogalmam sincs, mennyi ideig állhattunk ott, egymás szemében elmélyedve, de aztán én pislogtam, és elvesztettem a meccset. Zavartan elindultam a fülke ajtajáig, s ki is jutottam – Seth most nem tartott vissza. Gyorsan magam köré tekertem egy törölközőt, és visszaslisszoltam a szobámba. Amikor ránéztem az órára, jött a még nagyobb döbbenetem: több mint egy órát voltam bent a fürdőben, és akkor kábé negyven percet álltam a zuhany alatt Seth-tel!Te jó ég!

Magamra kaptam egy hálóinget, a vizes törölközőt kitettem egy székre száradni, én pedig bebújtam a puha ágyba. Már megint elgondolkodtam, de ezúttal nem azon, hogy a mai napon mi történt, hanem azon hogy az elmúlt egy órában mi? Hiába törtem a fejemet, nem jöttem rá. Fogalmam sem volt róla, hogy Seth miért tette azt, amit, és hogy mi a magyarázat a hangjára meg a szemére. Aztán kezdett valami derengeni, de rögtön el is vetettem. Túl bizarr egy gondolat.

Aztán lassan, nagyon lassan, lecsukódtak a szemeim, és végre elmerülhettem az álmok tengerében…

*_*

Másnap reggel a Nappal együtt keltem. De hiába dörzsölgettem a szemem, az álom csak nem akart kimenni belőle… Valami borzalmasat álmodtam. De inkább hagyjuk. Felkeltem, elindultam a kis öltözőasztalka felé, és rögtön a fésű után kaptam. A hajam borzalmasan festett. Tegnap este nem fésültem ki, így most teljesen kócos, és göndör volt. De az az idegesítően göndör, amikor mindenhogyan áll, csak jól nem. Aztán mikor már vagy tíz percet szenvedtem vele, gondoltam egyet, majd összefogtam. Aztán lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak valami reggelit. Nagyon-nagy sajnálatomra Kian is ott volt, és újságot olvasott. Úgy tettem, mintha ott sem lenne, így elővettem két tojást a hűtőből, majd nekiálltam, hogy tükörtojást készítsek belőle.

- Már keres az apád – hallottam magam mögül egy hangot.

- Tessék? – fordultam meg.

- Hú, de nehéz a felfogásod. Az apádnak már hiányzol, a rendőrséggel kerestet. Itt a képed az újságban. – Odamentem mellé, eléggé közel ahhoz, hogy lássam az újságot, de még mindig tisztes távolságban Kian-től. Megnéztem, tényleg ott voltam, és a fiú nem ellenkezett, mikor odanyúltam a cikkért. Elhúztam előle, majd leültem olvasni. Teljesen kiment a fejemből, hogy apa még nem is tud a balesetemről, és fel sem hívtam, pedig már több mint egy napja itt vagyok. Azt persze tudtam, hogy a mobilom lemerült, taszítom a technika vívmányait, de hogy teljesen el is felejtettem apát… Ez nem rám vall. Annyira belemerültem a cikkbe, hogy észre sem vettem, csak amikor már felnéztem: Kian elém tette a kész tükörtojást, és egy telefont rakott a kezem ügyébe, de ő maga eltűnt. A reggelihez jelenleg nem volt kedvem, előbb apát kell mindenképpen megnyugtatnom, hogy jól vagyok. Beütöttem a számát, és felhívtam. Csak egyszer csengett ki.

- Tessék?

- Apa! Kris vagyok! Sajnálom, hogy nem hívtalak…

- Kristen Taylor! Mégis, hol a francban vagy? Már mióta kerestetlek…

- Apa! – vágtam közbe. – Megvárnád, amíg végigmondom?

-  Persze, bocs. Hallgatlak.

- Ütköztem egy sráccal, és most nála vagyok. Megígérte, hogy összerakja a kocsit, tulajdonképpen ez a hobbija. Én jól vagyok, de a…

- Az autónak nem lett komolyabb baja? – jellemző. Ha valami baleset ér, akkor előbb a tárgyak, csak aztán én. Talán egész végig nem is értem aggódott, hanem a drágalátos kocsijáért…

- Egy kicsit összetört az eleje, meg az oldala, de Seth rendbe tudja hozni! – legalábbis remélem. - Pár napon belül kész, de a rendőrséget állítsd le légy szíves! Nem akarom, hogy kutakodjanak utánam, néhány nap, és otthon leszek! Az autó pedig tökéletes állapotban fog hazagurulni, ígérem!

- Rendben, de vigyázz a kocsira! És magadra is.

- Persze, persze, de most le kell tennem – mondtam, majd kinyomtam a telefont, és lecsaptam az asztalra.

- Héy, héy mit művelsz? – szólt rám Kian, aki úgy tűnt, megunta, hogy nem a konyhában lébecol. Kérdőn felnéztem rá, nem tudtam miről beszél. – A telefon! Más mobilját nem illik az asztalhoz vágni! – Szemrehányóan mondta, de nem dühösen.

- Sajnálom, csak…

- Kiakadtál – fejezte be helyettem a mondatot. – Hallottam minden egyes szót.

- Hallgatóztál? De hogyan…

- Érzékenyek a füleim – rántotta meg a vállát. – Apád nem lehet valami jó ember. Ha egy kocsiért jobban aggódik, mint a saját lányáért… Már hallottam ilyen eseteket, de még nem tapasztaltam.

- Mert nem vagy lány? – ugrattam. Most valahogy furcsán nyugodtnak tűnt, nem olyannak, aki mindjárt felkapja a vizet, és leordítja a fejem.

- Nem, úgy értem… Tévéből, rádióból hallani ilyen dolgokat, de még nem találkoztam olyannal, akivel tényleg nem törődnek. Sajnálom, hogy ilyen apád van.

- Na, igen. Anyával jól kijövök, de ritkán találkozok vele. Az ország másik felében él a férjével, meg a két gyerekével. Minidig kapok zsebpénzt, hogy tudjak magamnak venni egy ruhát, vagy valami drága holmit, de apánál lakok. Mikor elváltak, így volt a legkönnyebb. Nem akartam elköltözni, ott volt a sulim, így maradtam. Csak apa nem törődött velem. Neki jobban tetszett a cége, meg a titkárnői. – Fogalmam sem volt, miért mesélek Kian-nek. Hisz még Seth-nek sem árultam el ennyi mindent. De csak ömlöttek belőlem a szavak, majd a könnyek is. Nem bírtam visszafogni magam. Kian átölelt, én meg hozzábújtam. Csak sírtam, a mellettem lévő srác meg halk, érthetetlen szavakat suttogott megnyugtatásképp. De nem tudtam megnyugodni. Felemelt a székről, majd átvitt a nappaliba. Ott leült, én az ölében maradtam. Nem tudom, mi hozta nála ezt a változást, de ez a Kian nagyon is tetszett. Nyugodt, kiegyensúlyozott. Nem kiabál velem, amint meglát, csak megvigasztal. Szavak nélkül.

Lassan elapadtak a könnyeim, de maradtam, ahogy voltam. Kian ölében, kezeim a tarkóján összekulcsolva. Felnéztem rá, vártam a haragot, hogy mégis mit képzelek, mit csinálok, de nem láttam a szemeiben semmit. Vagyis talán igen. Ahhoz hasonló tekintet nézett vissza rám, amit tegnap este az öccse szemében láttam.

Az arcunk csak pár centire volt egymástól, és így talált ránk a lépcsőn lebotorkáló, álmos Seth.