Amint végre sikerült volna elaludnom, Ginny rontott be a szobába ujjongva, felrángatta a másik két lányt, Laurát, és Candy-t, közben az izgatottságával, természetesen engem is. Majd elkezdte ecsetelni, hogy: Képzeljük el… Milyen egy álom pasi ez a Dante, meg hogy így meg úgy, meg hogy, hogy lekapta, meg utána ő is a srácot, meg hogy milyen pózban, meg hányszor, meg hogy amilyen vad, olyan gyengéd, meg hasonlók. Na én ennél a pontnál mondtam, hogy megyek zuhanyozni. Nem igazán érdekelt más szexuális élete, főleg, hogy mielőtt a kiscsaj megkettyintette volna az a vadbarom, előtte igencsak rám izgult. Pasik! Csak a nemi szervükkel tudnak gondolkodni. Mielőtt kimentem volna, rápillantottam az órára. 5 perc múlva 6. Éljen! Legjobb esetben is aludtam kemény 1 órát. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben. 

Folyattam magamra a vizet, és igyekeztem felébredni. Még a majdnem hideg víz sem volt jótékony hatással rám. Zsongott a fejem, és nem vágytam másra, mint egy kávéra, cigire, és egy cseppnyi csendre. Visszamasírozva a szobába, még mindig a beszámolót hallgatták a többiek. Gyorsan magamra kaptam a szekrényben soron következő ruhámat, inget borítottam magamra. Még mindig fáztam a hideg víz miatt. Vicces, hogy az ember a sajátnak vélt kis vackából is milyen sebességgel tud távozni, ha arra kényszerül a társaság miatt. Összekaptam a cuccaim, elsülyeszettem a táskámba a jegyzetemet, ceruzákat, tollat, cigit, magamhoz vettem a zajcsinálót – mp3 lejátszómat – majd egy piros gumival összefogtam a hajam és távoztam. Háromnegyed 7 volt. A diákok többsége 7 előtt nem kel fel. Gondoltam, még egy fél órát nyugodtan eltöltök a klubhelyiségben, mielőtt reggelizni indulok. Ismét csak tévednem kellett, mint már ahogy az kezdett megszokottá válni aznap reggel. 

Kilöktem az ablakot és spanglit dugtam a számba. Rágyújtottam, és néztem, ahogy a szél messzire fújja a finom füstöt. Egy kis ideig, még egyben gomolygott, majd szertefoszlott a messzeségben. Szép volt nagyon, és megnyugtató. Még azzal sem igazán törődtem, hogy nem vagyok egyedül a szobában.

- Te meg mit fetrengsz még itt? Nem kellene már zuhanyoznod? – kérdeztem oldalra sandítva, mikor Dante megmoccant a kanapén.
- Kicsit elfáradtam.
- Huha… Mi az, csak nem kikészített a szőkeség Don Joan?
- Hehe… Próbáld ki milyen egy menet velem, és majd meglátjuk, mennyire leszel fáradt a végére.
- Köszi, de inkább kihagyom. Amúgy meg Ginny eléggé felvillanyozva tört be a szobába, és azóta azt meséli, hogy milyen volt veled, és mit is csináltatok pontosan. Kezdve azzal, hogy hogyan olvadt a bugyijába, mikor olyan vadul lekaptad, és te hogyan olvadtál a szájába, mikor ő kapott le téged… Tovább is van mondjam még?
- Tati, kérlek! Tudom, mit csináltam a csajjal. – mondta unottan, miközben egy fekete selyem díszpárnával szórakozott. Az volt hajnalban a fejem alatt, miután visszaértem a Mr. Malbishn-nel való találkozásról. Az arcára szorította a párnát, és mélyen beleszagolt. – Még mindig érződik rajta az illatod.

Elnyomta a cigit és a csonkot kipöcköltem az ablakon. Odasétáltam Mr. Nagymenő mellé. Végre most először szemügyre tudtam venni. Sportos testalkat, izmos felsőtest, Formás vádlik, és combok, majdnem kockás has, gömböjű vállak. Szőkésbarna félhosszú haj, enyhe hullámokkal. Levettem az arcáról a párnát. Pont, ahogy vártam. Az arca sármos. Mégis szörnyen kölyök képű szegény. Szemei élénken, mélykéken csillogtak. Ajkain elégedett mosoly látszott. Élvezte a mustrát.

- Tetszik a látvány?
- Elmegy. – válaszoltam.
- Nekem nagyon tetszik, amit látok. Csak lehetne egy kicsit szexibb is. Mondjuk e helyett a fekete, egyenes bőszárú nadrág helyett, egy mini szoknya, a katonai zöld trikó helyett, egy élénk színű, mély kivágású felső, vagy csak ez a fekete ing, mellig kigombolva. – mondta farkas vigyorral, felcsillanó szemekkel. Elhúztam a szám, forgattam a szemem, és visszapottyantottam a fejére a párnát.
- Álmodozz csak! – mondtam, mire ülésbe pattant.
- Egyszer úgy is, megfektetlek téged is! Csak idő kérdése mikor állsz kötélnek.
- Látom trófea gyűjtés megy ezerrel. Ne vedd sértésnek, de nem állok be a sorba!
- Téged soron kívül is vállalnálak. Csak egy szavadba kerül!
- Szólj a télapónak, hogy húzzon le a kívánságaid listájáról! – válaszoltam, és a kajáldába indultam. Még alig lézengett néhány diák a suliban. 7 óra volt, mindenki csak akkor ébredezett.
Nem kellett sorba állnom a reggeliért. Vettem magamnak egy kis kávét, meg némi szilárd táplálékot. Majd az egyik félre eső asztalhoz masíroztam, hogy elfogyasszam. Negyed környékére végeztem is. Szétnézve láttam, hogy a diákok kezdik megtölteni a helyet. Megittam az utolsó korty kávémat, Előkotortam az órarendem, és egy alma rágcsálása közben tanulmányozni kezdtem a meggyűrt papírdarabot. 

Az órák 50 percesek voltak, és általában minden tantárgyat dupla órában tartottak, kivéve, amit triplában. Általában a tanárok biztosítottak szüneteket, de csak, ha a diákok is azt akarták. A legtöbb órán 100 perc volt egyben, utána egy majd fél órás szünet. Volt mikor több. Az órák általában egészkor kezdődtek, és nem csak az épületben folytak. A sulihoz tartozott egy keramikus műhely is az alaksorban pedig helyett kaptak a vegyi, és restaurátori laborok is. Volt műterem valamint jó sok előadó és egy hatalmas könyvtár. Egyetlen bajom az volt a sulival, hogy internet csak a könyvtárban, és a gépteremben volt. Amúgy azt vittünk be, amit akartunk.

Visszatérve az óráimhoz. Az aznapi kiképzést Herr Anzelm Weberer kezdte a hőn szeretett antropológiával. Ezután következett Dr. Raul Croft előadása a mitikus lényekről. A többit meg sem néztem, mert már ez a kettő elvette az életkedvemet. Karórámra pillantottam. Még 20 perc és kezdődik az első órám. Mivel még meg kellett találnom a termet útra keltem. A tálcát bedobtam a mosogató részleghez, majd távoztam. Mint minden átlagos elsős, nekem sem volt könnyű megtalálni, mikor hol vagyok órán. Szerencsére nem késtem el. Kerestem magamnak egy helyet a leghátsó padok egyikében, és zenével a fülembe, firkálgatni kezdtem a jegyzetfüzetembe. Lábaimat a padra tettem keresztbe. Nem éppen elsőshöz illő viselkedés, de valahogy nem igazán hatott meg a dolog. Óra előtt a diákok nagy része beszélgetett és igyekezett ismeretséget kötni a többiekkel. Elég nagy volt a hangzavar. Hozzám természetesen néhány srácon kívül nem igazán merészkedett oda senki. Azok is csak a stílusom, és öltözködésem miatt közeledtek. De miután rájöttek, hogy nem igazán fogok velük beszélgetésbe elegyedni, el is húztak. Én nem vágytam társaságra, ők pedig gyorsan észre is vették mindezt. A rajzomnak nagyobb jelentősséget tulajdonítottam, mint nekik. Hallottam, ahogy jó páran nem tetszést nyilvánítanak ez ügyben, erre csak annyi volt a reakcióm, hogy dúdolni kezdtem az éppen hallgatott dalt.

Az órák elég tűrhetőek voltak. Leszámítva, hogy Mr. Croft rögtön az első 10 percben kiszúrt magának, és azzal szívózott, hogy nézhet ki ennyire jellegtelenül egy ember, mint ahogy én. Majd kijelentette, hogy nem kedveli a fiús lányokat. „Remek, de ettől még nem fogok egyik pillanatról a másikra szőke pláza cicává változni!” Az óra érdekes volt, és vártam is a következőt. Akkor mégis menekülni vágytam onnan. A mentalitása nem tetszett az ürgének. És ő is ugyan ezen a véleményen volt velem kapcsolatban. „Lesz még bajom vele!” 

Déltől 2-ig volt egy kis szünetem, hála az égnek. Legalább nyugodtan, rohanás nélkül tudtam ebédelni. Megvettem a kis adagocskámat, és lezuttyantam a reggeli helyemre. Valamiért senki nem akart ahhoz az asztalhoz ülni. Nem is értettem, miért… Épp neki akartam látni az evésnek, miközben az órarendemet nézegettem, mikor…

- Szia cica! Azt hittem órád van! – szólalt meg mellettem egy ismerős hang. Mire feleszméltem, már mellém dobta a tálcáját, és oda is telepedett. Kikapta a kezemből a megviselt papírdarabot, és nézegetni kezdte. – Majdnem egyezik az enyémmel. 4 óránk is van együtt. – vigyorgott, majd viccesre váltott. Mint valami rossz utcalány, úgy kezdte magát mórikálni, és vékony kappanhangon rákezdett. – Ebéd után megyünk Malbishn órájára? Szerintem Ő a legdögösebb tanár a suliban, na és szerinted? 
- Hagyd már abba Dante! Olyan vagy, mint a szobatársaim. Könyörgöm! Csitulj el! Amúgy nem lesz gond, hogy velem lógsz? – kérdeztem kaja közben, mikor körbenéztem, és lesajnáló tekintettel néztek rám a szebbnél szebb porcelánbabák.
- Ugyan már! Nem látod? Ők azt hiszik, hogy csak az olyan csajok érdekelnek, mint amilyenek ők is.
- És milyen igaz.
- Tatjana! Most csalódtam benned! Őket csak meghúzni jó. Utána már zavarnak. Én az olyan csajokat szeretem, akiket kihívás megszerezni. Mint amilyen te is vagy.
- Milyen ez az indián professzor? – kérdeztem kicserélve a tányérokat magam előtt. Egy határozott huszárvágással lezártam az előbbi kérdést.
- De gyorsan témát tetszett váltani! – vigyorgott a képembe. Én csak felpillantottam a villám felett, és igencsak szúrós tekintetet villantottam rá. – Oké! Rendben... Neeti egy igazi maja indián, amúgy meg csak 28 éves.
- Állj! Akkor, hogy lehet professzor.
- Azért kapta meg a címet, mert az egyetemeken lealázta az összes maja kutatót, meg proffot. Többet tud, mint ami lexikálisan a világon létezik ebben a témában. Amúgy meg a csajok életcélja ezen a sulin, hogy egyszer az ágyába kerülnek. Sokan csak azért jelentkeznek ide. És persze a mi kedves kis professzorunk, időnként különórákat is tart a rászorulóknak.
- Éljen! Szóval ebben a suliban, mindenki ninfomán. Jesszus hova kerültem…
- Hehehe… vicces lány vagy. – nagyot szippantott a levegőből, felém fordult, majd mosolyogva folytatta. – Nem hinném, hogy te még szűzike lennél. És a tegnapi reakciód alapján már egy ideje elhanyagol a barátod.
- Ad 1, semmi közöd hozzá, ad 2 nincs barátom, Most pedig megyek.
- Ácsi! Várj meg! Megyek veled!
- Köszönöm, de nincs szükségem se babysitterre, sem pedig díszkíséretre.
- Juj, de morcos valaki. – mondta, mikor letettük a tálcákat a pultra. – Na gyere! Neeti már vár minket! – mondta, és rácsapott egyet a fenekemre. Nem hinném, hogy számított a reakciómra. Mivel előttem volt egy lépéssel, szépen a lábai közé akasztottam a sajátom, mire elhasalt, mint egy elgázolt kecskebéka. 

Jobbnak láttam sürgősen elhúzni onnan. Mikor elsprinteltem mellette, már felfelé tápászkodott és attól féltem, elkapja a bokám, és én is az ó sorsára jutok. Mikor elpeneltem mellette, egy morgó hangot hallottam, ami igencsak fenyegetőnek tűnt. De elvegyült a körülöttünk lévő rosszalló szavak egyvelegében.

Furcsa. Mióta ebbe a suliba járok, néhány emberrel kapcsolatban, folyamatosan hallucinálok, és bemagyarázok dolgokat, amik, valószínűleg ott sincsenek. Vagy én vagyok paranoiás, vagy valami nagy difi van ezen a helyen.

Az órán ismét megtaláltam a legtávolabbi padot, ahova persze rajtam kívül senki sem ült. A csajok az első padokban, szó szerint ölre mentek a helyekért. Mikor megérkezett Mr. Indián, csönd támadt, és mindenki felpattant. Nekem ez kicsit nehezen ment, mivel a lábaim a padon pihentettem és rajzoltam. Sikerült a majdnem felborítanom a padot, miközben talpra szökkentem, de a szék felborulásával megúsztam a dolgot. A professzor jól szórakozott ügyetlenségemen. Sajnálatos módon csak 2 kezem van, és mind a kettő tele volt. A lábaim pedig arra kellettek, hogy megálljak rajtuk. Későn nyertem vissza az egyensúlyom, és löktem oldalra balomat. Így járt… Az előadás érdekes volt, de annyi hasznos infót ontott magából a proff, hogy a felénél elvesztettem a fonalat. „Na erre az órára is diktafonnal fogok járni.” Képtelenség volt mindent lejegyezni! A csajok meg persze olvadoztak az első sorban. Szánalmas hogy csavargatták, rakosgatták magukat, csak hogy bájaikkal kivívjanak egy-egy mézes, mázos szót, olvasztó mosolyt, vagy egy csábos pillantást. HA akartam sem tudtam volna utánozni őket. Valahogy úgy éreztem magam, mintha csak egy másik bolygón lennék. Csak én vagyok ennyire vaskalapos, vagy itt tényleg mindenki azon volt, hogy minél több csajt meghúzzon, vagy éppen, hogy minél több pasi meghúzza. Úgy döntöttem maradok a rajzolásnál. Abban jó vagyok, és nem szól be senki…

Alig vártam, hogy vége legyen a napnak. A szobámra vágytam, az ágyikómra, egy kis zenére, és animére. Meg persze nyugalomra. Az első néggyel nem is lett volna semmi probléma, de a nyugalom más lapra tartozott. A csajok, mint egy kosár éhes macska, úgy nyafogtak a szobában. Mikor negyedjére volt terítéken az indián csodafiú, úgy döntöttem ideje kimennem a klubhelységbe olvasgatni. Behajtogattam magam az egyik kényelemes fotelbe a könyvespolc mellett, találomra levettem egy kötetet és elmerültem Salvador Dali titkos életében. 

"Már gyermekkoromtól kezdve mindent "másképp csináltam", mint a többiek, de ezt szinte észre sem vettem. Kamaszkoromtól kezdve szándékosan tettem így. Elég volt, ha azt mondták, "fekete", én azt feleltem, "fehér"; ha tisztelettudóan meghajoltak, én köpködtem. Örökös vágyam, hogy másnak érezzem magam, dühödt könnyekre fakasztott. Egyfolytában azt ismételgettem magamban: "Én egyedül! Én egyedül"

Tökéletesen megértem az ürgét. Most valami ilyesmi helyzetben vagyok én is, itt ebben az iskolában. Tökéletes ellentéte mindannak, ami itt folyik.

9 óra lehetett, mikor kimentem. A forgalom még nagy volt, a fiúk és lányok elmélyülten beszélgettek, csevegtek, és rohangáltak a szobák között, én pedig tökéletesen kikapcsoltam mindent, és csak az előttem lévő könyvre koncentráltam. A zene zümmögött a fülemben, és sikerült elmenekülnöm a saját kis világomba. Arra lettem csak figyelmes, hogy a zene elhallgat, és tökéletes csend uralkodott körülöttem. Lemerült az akku a készülékben. Sehol nem volt senki, csak én ültem az olvasólámpa piciny fénykörében. Nagyot szusszanva lenyomtam a lámpát, összecsaptam a könyvet, és az ablakra bámultam. Odakint sűrű köd gomolygott. Épphogy átsejlett rajta a Hold ezüst fénye. Az ablakban egy fekete folt megmozdult. Csak ekkor figyeltem fel rá, hogy nem vagyok egyedül. A párkányon gubbasztó árny felém fordult, és csak sárgán, vadállatiasan csillogó szemei ragadtak magukkal. Azzal oldalra billentette a fejét és leugrott a párkányról. Macskaszerű mozgással mászott felém a perzsaszőnyegen. Szemeim hatalmasra nyíltak, szám, torkom kiszáradt. Ajkaim elnyíltak egymástól, de levegőn kívül más nem igazán jött ki rajta. Sikítani akartam, és elmenekülni, de azok a szemek csak egyre közelebb kerültek hozzám. Hipnotikus csillogásuk pedig teljesen megbénított. Halk morgást hallatott, ahogy közeledett. A kevéske fényben meg-megvillant a szeme. Mint a macskáé. Hangja fenyegető volt, felállt a szőr a karomon, és imádkoztam, hogy ez csak egy újabb hallucináció legyen. Félelmetes volt, ahogy körbejárt. Moccani sem mertem, hangom pedig már akkor elveszett valahol, mikor megláttam. Féltem, de valahol mégis élveztem azt a feszültséget, ami köztünk vibrált. 

Odakint feltámadt a szél, és a ködöt egy szempillantás alatt szertefújta. A Hold teljes szépségében bámult be az ablakon. Rá pillantottam, mire hatalmasat dobbant a szívem. Szorított a mellkasom, majd szétszakadt. Levegő után kaptam, és fájdalmas grimaszba torzult arccal, szorosan lehunytam a szemem. Belemarkoltam a fotel karfájába, és lassan kifújtam a levegőt. A fájdalom alább hagyott. Reméltem, hogy ha kinyitom a szemem, az a szörnyeteg vagy emberi alakot ölt, vagy eltűnik.

Egyik sem. A vadállati szemek alig pár centire lebegtek az arcom előtt. Hátrébb húzódtam, de a támla miatt nem tudtam hova menekülni. A srác a karfára támaszkodott. A testével teljesen elzárta az utat. Megtámasztottam magam, hogy valamerre kiugrom. Ráfogott a csuklóimra és nem eresztett. Szemei hipnotikusan szikráztak. Folyamatosan közeledett. „Jesszusom. Elég nekem ilyenkor a saját démonommal hadakoznom, nem kell még egy valód is!” Előbbit, muszáj volt féken tartanom, utóbbit pedig jobbnak láttam leállítani, mielőtt bajok lennének. 

Hatalmasat nyeltem, minden tagom remegni kezdett. A lény lehelete forró volt, szinte égette a bőrömet. A fülemhez hajolt, beleszagolt a hajamba, majd mosolyogva suttogta. 

- Ez az illat megőrjít! Érzem rajtad az ember bűzt. De ez az illat… - mondta és ismét nagyot szippantott. – Ez valami teljesen más. – mély átható hangja, inkább dorombolásnak tűnt, mintsem emberi beszédnek.
- Ez nem lehet igaz… - suttogtam. – Én… én…
- Csitt! Ne mondd, hogy nem akarod. Mert nem ezt érzem rajtad. És nem is tőlem félsz. Sokkal inkább saját magadtól.
- Ez nem lehet. Egy alakváltó. Vagy netán… egy vérállat? Leopárd, ha nem tévedek.

Csak nevetett. A farkincáján felborzolta a szőrt és lustán csavargatta a háta mögött. Végignyalta a nyakamat. Kellemes borzongás futott végig a gerincem mentén. Majd ismét légszomjam támadt, Kapkodni kezdtem a levegőt, és kezdett elsötétedni előttem minden. „Jaj, ne!”

A következő pillanatban, az ágyamban ébredtem fel. Kis híján felsikítottam. Riadtan felültem. Tocsogtam az izzadtságban. Kinéztem az ablakon, de a nagy tejfel miatt nem láttam semmit. Különös. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy kint voltam a klubhelyiségbe, egy amorf lénnyel. „Az viszont ki van zárva. Vérlények, és vámpírok nem léteznek. Én meg csak szimplán holdkóros vagyok, és álmatlanságban szenvedek.” Az órámra pillantottam. Hajnali 3. Már megint…

Kimentem a mosdóba, megmosakodtam, és hosszan mérlegelés után úgy döntöttem, kimegyek a klubba, és elszívok egy szál cigit. Kiléptem a folyosóról, de azzal a lendülettel fordultam is vissza. Ugyan is Dante tekintete egy pillanatra találkozott az enyémmel, mikor felpillantott egy szőke csinibaba nyakából. Természetfeletti, vággyal teli szempár. Csak úgy szikrázott a félhomályban. „Újabb trófea.” – nyugtáztam magamban és visszasomfordáltam a folyosóra. A szobámba magamhoz vettem a tusoló felszerelésemet, és a zuhanyzóba robogtam. A szaunában nem szokott olyan nagy gőz lenni, mint amit én csináltam a zuhanyzóban. Csak álltam és folyattam magamra a vizet. Majd egy fél órát álltam a meleg víz alatt. Mikor végeztem és felöltöztem – rövidnaci, kistrikó -, megtöröltem a hajam és kiléptem a folyosóra. 

Alig tettem két lépést, mire valaki szó szerint a falnak vágott. Egyik kezét a számra tapasztotta, másik karjával a falnak támaszkodott. 

- Egyet jól jegyezz meg cicám! Nem nyugszom, amíg meg nem szerezlek, és ha bárkinek eljár a szád!
- Miről? – löktem félre a kezét. – Hogy megint megkettyintettél egy csajt? Dante, baromira nem érdekel, hogy az egész sulit le akarod fektetni. Csak egyet kérek! Ne a klubhelyiségbe! Tudod, rossz alvó vagyok és szeretek mászkálni és cigizni éjszaka.
- Nem egészen erre gondoltam.
- Hát akkor mégis mire? Megint rémálmom volt, úgyhogy hagyj békén! – vágtam rá és ott hagytam.